Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kiszolgáltatott helyzetben lévő időseknek nyújt segítséget Esztergom

Az önkormányzattal is lehet eltartási szerződést kötni ezentúl. A döntés meghozatalával a képviselők azoknak a nehéz körülmények között élő, esztergomi kisnyugdíjasoknak kívántak segíteni, akiknek gondot okoz lakásuk, házuk, otthonuk fenntartása, de idegenkednek, félnek a magánszemélyekkel kötött életjáradéki vagy öröklési szerződés megkötésétől.


Dátum: 2005-03-24 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:58.230920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzat olyan új, szociális elemeket tartalmazó rendszert vezet be, melyben a támogatásra szorulók nem egy kiszámíthatatlan helyzetben lévő magánszeméllyel, hanem az önkormányzattal köthetnek eltartási szerződést. A megállapodások betartását a város, a képviselő-testület határozata garantálja. Az idősek megtarthatják ingatlanuk haszonélvezeti jogát, rendszeres étkezést, gondozást, ápolást, gyógyszer-hozzájárulást kapnak. Az önkormányzattal kötött eltartási szerződések rendszerébe azok a hatvannyolc év fölötti férfiak és hetvenedik évüket betöltött nők kapcsolódhatnak be, akik legalább harminc négyzetméteres lakóingatlannal, vagy annak megfelelő értékű vagyontárggyal rendelkeznek. A város -intézményi ellátórendszerén belül- biztosítja az étkeztetést, az orvosi kezelések, gyógyszerek kiváltását, a takarítást, bevásárlást, a ház körüli teendők elvégzését, a folyamatos, napi kapcsolattartást, a szükséges ápolást, felügyeletet.

Kilencmilliót fordít a romák foglalkoztatására Esztergom

A Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. tizenöt fő foglalkoztatását tűzte ki célul. A hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának ösztönzése céljával megvalósuló programhoz a kht. a Munkaerőpiaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatást nyújtó pályázaton kíván elindulni. Sikeres pályázat esetén 25.384.600 Ft áll rendelkezésre a cél megvalósításához, ebből 8.884.600 Ft-ot a Roma Foglalkoztató Kht-nak kell önrészként állnia. Az esztergomi képviselő-testület szerdai döntésével támogatta a társaságot: az idei költségvetésből biztosította a közel kilencmilliós önrészhez szükséges forrást, és felhatalmazta Meggyes Tamás polgármestert a pályázat elkészíttetésére és beadására.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek