Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiszafüred és Rakamaz között tetőzik a Tisza

A Tisza csütörtökön este tetőzik Tokajnál, ahol reggel az egy nappal korábbinál 17 centiméterrel magasabb, 697 centiméter vízmagasságot mértek - közölte az MTI-vel a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője.


Dátum: 2005-03-24 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:58.525222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A folyó bal partján, Rakamaz és Tiszafüred között továbbra is első fokú az árvízvédelmi készültség. Tiszanagyfalu térségében a szakemberek befejezték az összerepedezett töltésszakasz hullámtéri oldalának fóliával történő betakarását - mondta Kóthay László.

Hozzátette: ugyancsak első fokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyón, míg Szeghalom térségében a Berettyón

fenntartják a másodfokú védelmi készültséget. A Berettyó szerdán tetőzött Szeghalomnál, s csütörtökre már 20 centimétert apadt a vízszint.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek