Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért fél szembenézni a kormány a valósággal?

Úgy tűnik, az MSZP vezette kormány a jövőben rendelkezésünkre álló uniós források ügyében is a sikerprogandát részesíti előnyben a tényekkel és a problémákkal való szembenézés helyett - olvasható a közleményében, amelyben Hörcsik Richárd, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség EU-ügyek Kabinetjének vezetője reagál Szili Katalinnak a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet érintő kijelentéseire.


Dátum: 2005-03-24 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:59.456197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista politikusok hatalmas pénzösszegekkel dobálóznak a 2007-2013-as európai uniós köültségvetési időszakban Magyarország rendelkezésére álló forrásokat illetően. Azt a látszatot keltik, hogy ezek a mesés összegek szinte maguktól az ölünkbe hullanak majd. Az igazság ezzel szemben az, hogy a második Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításához felhasználható 15 ezer milliárd forint forrás akkor válik csak valósággá, ha a hazai intézményrendszer és ezen keresztül az ország képessé válik ilyen nagyságrendű pénz fogadására. A mai gyakorlat azonban sajnálatosan azt mutatja, hogy a jelenlegi, 2006-ig tartó költségvetési periódus jóval kisebb forrásainak lehívása is súlyos akadályokba ütközik. Az intézményrendszer működésképtelensége és a költségvetési megszorítások oda vezettek, hogy jelenleg a nyertes pályázók - önkormányzatok, vállalkozók, gazdák - nehéz helyzetbe, létbizonytalanságba kerültek, hiszen hiába várják jogos jussukat.

Budapest, 2005. március 24.

Hörcsik Richárd

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

EU-ügyek Kabinetjének vezetője

Kapcsolódó elemek