A gazdák még mindig várnak
A Fidesz reméli, hogy a gazdákkal kötött megállapodásban szereplő vállalásait teljesíti a kormány. A kormány és a gazdák közötti megállapodásban az első határidő március 20. volt a területalapú támogatások kifizetésére - emlékeztetett a kormányszóvivői sajtótájékoztatóra reagálva Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.
Dátum: 2005-03-24 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:30:59.745586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután a múlt héten a kis területen gazdálkodók kérelmeinek több mint 90 százalékát már elbírálták, megkezdődhetett a száz hektár feletti területre vonatkozó kérelmek elbírálása - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a területalapú támogatások folyósításával kapcsolatban László Boglár.
- Ehhez képest a kormányszóvivőtől azt halljuk, hogy nem fizették ki teljes körűen, hiába vállalta ezt a kormány. Reméljük, hogy a megállapodásban szereplő vállalásait teljesíti a kormány - mondta Halász János.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu