Címlapon a magyar kutatók eredménye
A Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Egyetem kutatói Acsády László vezetésével svájci kutatókkal közösen olyan, eddig nem ismert gátlópályát azonosítottak, amely erősen befolyásolja egy fontos agyi központ, a talamusz működését.
Dátum: 2005-03-25 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:01.321315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar kutatók eredményei alapján készült kép került a Neuron, a világ két vezető idegtudományi újságja egyikének címlapjára csütörtökön - tájékoztatta Oberfrank Ferenc tudományos titkár az MTI-t. A folyóirat 15 éves történetében címlapra most került először magyar kutatók eredménye - írta a közleményben Oberfrank Ferenc. Acsády László Freund Tamás akadémikus tudományos iskolájából került ki, laboratóriumát a Wellcome Trust támogatásával alapította.
Oberfrank Ferenc ismertetője szerint a talamusz az agykéreg felé haladó idegi információk legfőbb átkapcsoló állomása, sem egyszerű érzékelési funkciók, sem összetett gondolkodási folyamatok nem képzelhetőek el a talamusz és az agykéreg folyamatos "párbeszéde" nélkül.
A kutatók eredményei elősegítik bizonyos epilepszia típusok kialakulása, illetve a központi fájdalomcsillapítási folyamatok megértését, e pálya tanulmányozása hozzájárulhat a Parkinson-kór megértéséhez is, mivel az új pályarendszer nagyon hasonlít ahhoz a pályához, amelynek sérülése ehhez a betegséghez vezet.
Oberfrank Ferenc beszámolt arról is, hogy Magyarország vezető idegtudományi központja csütörtökön több mint hatvan középiskolai biológiatanárt látott vendégül nyílt nap keretében, az ország minden tájáról.
A pedagógusok előadásokat hallgattak meg az agykutatás aktuális eredményeiről, Freund Tamás a szervezetben is termelődő kannabisz agyi szerepéről, Haller József kórós magatartáskísérleti modellezéséről, Szabó Gábor a molekuláris biológiai eszköztár agykutatási felhasználásáról, Madarász Emília az idegi őssejtekről, Oberfrank Ferenc a tudományos eredmények alkalmazásának etikai kérdéseiről beszélt.
MTI - fideszfrakcio.hu