Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul, ekkor nyerjük vissza a márciusban "elveszett" egy órát.
Dátum: 2005-03-25 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:02.228643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajár-robbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el.
Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.
Egy néhány évvel ezelőtt végzett magyarországi felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos-energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos-áramot lehet országos szinten megtakarítani.
Az órák igazításával nem változik a MÁV menetrendje, de az átállás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz (Bukarest-Bécs) és a Beograd expressz (Budapest-Belgrád) mindkét irányú járatát Magyarországon éri az óraigazítás. Ezért a két vonat egyórás késéssel közlekedik - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.
Az óraátállítás miatt a kettő és három óra között induló személyvonatokat legkorábban hajnali háromkor, késve indítják.
MTI - fideszfrakcio.hu