Üvegzsebesek: betiltott motorvonat-szerződés a MÁV-nál
A Közbeszerzések Tanácsának, Közbeszerzési Döntőbizottsága (KDb) csütörtökön ideiglenes intézkedést hozott, mellyel a jogvita befejezéséig megtiltotta a MÁV Rt.-nek, hogy aláírja a Stadler-Ganz Transelektro svájci-magyar konzorciummal, a 30 plusz 30 motorvonat vásárlására vonatkozó szerződést - tájékoztatta az MTI-t a KDb, pénteken. A több mint 100 milliárd forintos közbeszerzés menetét a vasút pénzügyi vezérigazgató-helyettese is bírálta az Indexnek nyilatkozva. Ellene a MÁV vizsgálatot indított és felfüggesztette állásából.
Dátum: 2005-03-25 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:03.119941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint, a MÁV közbeszerzési tenderén vesztes Bombardier Transportation GmbH március 23-án jogorvoslati kérelmet terjesztett elő a KDb-hez. A KDb a jogorvoslati eljárást még aznap megindította. A KDb tájékoztatta a közbeszerzési eljárásban résztvevőket, így a kérelmezőt, a nyertes ajánlattevőt és az ajánlatkérőt a jogorvoslati eljárás megindításáról, és felhívta az ajánlatkérőt, hogy a közbeszerzési eljárás során keletkezett valamennyi iratát a vizsgálat érdekében haladéktalanul bocsássa rendelkezésre. Emellett a KDb felszólította a feleket, hogy fejtsék ki álláspontjukat és terjesszék elő a jogvita eldöntése szempontjából szükséges bizonyítékaikat.
A döntőbizottság 2005. április 19-én 8 óra 30 percre nyilvános tárgyalást tűzött ki. Az eljáráshoz rendelkezésére álló idő a kérelem beérkezését követő 30 nap - vagyis április 23. -, amely egy alkalommal 10 nappal meghosszabbítható.
A határozatot előreláthatólag 2005. május 2-án hozzák nyilvánosságra - áll a KDb közleményében.
A MÁV Rt. március 18-án, a Stadler-Ganz Transelektro, svajci-magyar konzorciumot hirdette ki az összességében mintegy 130 milliárd forint értékű, 30+30 villamos motorvonat szállítására és karbantartására kiírt, kétfordulós pályázat nyerteseként.
A tenderre az előminősítést követően négy pályázó, az Alstom, a Bombardier, a Siemens és a Ganz Transelektro-Stadler adott be ajánlatot.
MTI - fideszfrakcio.hu