Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szőnyeg alá söpört kórház

A Heim Pál Gyermekkórház tegnapi szakszervezetek által összehívott dolgozói gyűlésén nyilvánvalóvá vált, hogy a kórház felügyelő tanácsába delegált fővárosi politikus elmulasztotta a kialakult kritikus helyzetről tájékoztatni az intézmény tulajdonosát, a Fővárosi Önkormányzatot. Ez annak tükrében különösen érthetetlen és kínos, hogy a főváros illetékes bizottságának ugyanő az alelnöke.


Dátum: 2005-03-25 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:04.987528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Smrcz Ervin, az intézmény főigazgatója sem tette meg. A szakszervezeti vezetők nyomatékos felszólítása ellenére is elzárkózott a tragikus helyzet tulajdonossal történő megvitatása elől.

Joggal gondolhatják ezek után a kórház dolgozói, hogy az intézmény döntéshozói illetve a tulajdonos ellenérdekelt abban, hogy a számukra fizetett bér elmozduljon az 50%-os közalkalmazotti béremelés előtti 2002-es színvonalról.

Megalázónak és elfogadhatatlannak tartjuk a vezetői döntések alapján kialakult helyzetet, ezért a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója a jövő heti közgyűlésen sürgősséggel kívánja megtárgyalni az ügyet, egyben felszólítja a koalíciós pártokat, hogy támogassák képviselőcsoportunk megoldási javaslatát!

2005. március 25. péntek

Kupper András

Egészségügyi Bizottság alelnöke,

frakcióvezető

Kapcsolódó elemek