Az ügyészség indítványozta Kulcsár Attila házi őrizetének meghosszabbítását
A Fővárosi Főügyészség indítványozta Kulcsár Attila házi őrizetének meghosszabbítását újabb három hónappal; az indítványról a Budai Központi Kerületi Bíróságnak (BKKB) március 30-ig kell döntenie - közölte az ügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2005-03-25 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:07.397907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobos Gabriella az MTI érdeklődésére közölte: indítványozták a házi őrizet meghosszabbítását újabb három hónapra a BKKB-nél. Hozzátette: ezzel párhuzamosan Kulcsár Attila ügyvédje a lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta. Mint a szóvivő elmondta, a bíróságnak legkésőbb március 30-ig kell döntenie az ügyben.
A BKKB január elején hosszabbította meg március 30-ig a brókerbotrányban több tízmilliárdos sikkasztással gyanúsított és a nyomozás során az ügyészek előtt feltáró jellegű, magát és másokat is terhelő vallomást tevő Kulcsár Attila házi őrizetét.
A K and H Equities egykori vezető beosztású munkatársát 2003 nyarán Bécsben fogták el a hatóságok, nem sokkal azután, hogy a brókerbotrány kirobbanását követően külföldre távozott, a magyar rendőrség idézésére pedig nem jelent meg.
Kulcsár Attila mintegy kilenc hónapig kiadatási őrizetben volt az osztrák fővárosban, tavaly március 30-tól pedig fél évig előzetes letartóztatásban Budapesten.
Kulcsár Attila a nyár folyamán hosszasan vallott az ügyészek előtt, magára és több más személyre is terhelően nyilatkozott, majd szeptember 30-án az ügyészség indítványára a bíróság megszüntette előzetes letartóztatását és egyúttal elrendelte a házi őrizetét.
MTI - fideszfrakcio.hu