Megegyezés az EU és Törökország vámunióját kiterjesztő jegyzőkönyvről
Az Európai Bizottság és a török kormány megegyezett annak a jegyzőkönyvnek a szövegében, amelynek elfogadása kiterjeszti az Európai Unió és Törökország vámunióját az EU tíz új tagállamára, köztük Ciprusra is - közölte pénteken Ankarában egy névtelenül nyilatkozó török tisztségviselő, de nem ismertetett részleteket az egyeztetett szövegből.
Dátum: 2005-03-25 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:09.218622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahhoz, hogy a jegyzőkönyv életbe lépjen, még jóvá kell hagynia a török parlamentnek. A 25 államot tömörítő európai integrációs szervezet elvárja Törökországtól, hogy még EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdése (október 3.) előtt terjessze ki a vámuniót az új EU-tagokra, köztük a megosztott földközi-tengeri szigetre is.
Az EU-val kötött vámunió kiterjesztése Ciprusra roppant kényes kérdés Ankara számára, mert ha így cselekszik, akkor azzal - sokak felfogása szerint - de facto elismeri a török és görög közösség között megosztott szigetország nemzetközileg elfogadott kormányát, a ciprusi görög kormányt.
Márpedig Ankara bő harminc éve csak az úgynevezett Észak-ciprusi Török Köztársaság kormányát ismeri el. Az ország törökök lakta északi területei 1974-ben különültek el a szigetország többi részétől. A különválás előzménye a ciprusi görögök egy puccskísérlete volt, amellyel megpróbálták Görögországhoz csatolni Ciprust. A puccskísérlet nyomán török csapatok szállták meg a sziget északi részét. Ankara jelenleg is mintegy 30 ezer katonát állomásoztat az így megosztottá vált sziget északi részén.
Az Európai Unió csak a ciprusi görögök államát vette fel tagjai közé a múlt év májusában lezajlott bővítés alkalmával. Szorgalmazta korábban, hogy még a bővítés előtt egyesítsék újra a megosztott szigetországot, ám mivel ez nem történt meg, csak a nemzetközileg elismert ciprusi görög államot vette fel tagjai közé, a ciprusi török közösség kimaradt az Európai Unióból.
MTI - fideszfrakcio.hu