Szegeden továbbgyűrűzik Székhelyi-botrány
Röplapokkal tiltakozik, tüntetést szervez, és Székhelyi József szegedi színigazgató lemondatásához ragaszkodik a Fidesz városi szervezete és közgyűlési frakciója. Az SZDSZ szombati küldöttgyűlésén elhangzott Székhelyi-pamfletről és annak lehetséges következményeiről politikusok, színháziak és városvezetők is elmondták véleményüket.
Dátum: 2005-03-25 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:12.029274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fenntartja követelését a Fidesz szegedi csoportja, továbbra is lemondatnák Székhelyi Józsefet a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjáról. Mától röplapokkal tiltakoznak a direktor szombati, az SZDSZ küldöttgyűlésen elhangzott, Orbán Viktorra utaló mondatai miatt. A röplapon idéznek Székhelyi József beszédéből, a Himnusz soraiból, a Népszabadság című napilap tudósításából - tudtuk meg Dobó László országgyűlési képviselőtől, a szegedi közgyűlés tagjától. A szegedi fideszesek csütörtökön 17 órára tüntetést szerveznek a színház elé.
- A közönségességnek létezik egy olyan szintje, melyet nem szívesen kommentálunk. Ez és az ehhez hasonló mondatok az SZDSZ-t és Székhelyit minősítik - közvetítette Orbán Viktor véleményét Révész Máriusz szóvivő. - Elgondolkodtató, hogy a szabad demokraták között nem akadt egy olyan ember, aki tiltakozott volna, ha nem is Orbán Viktor, de a Himnusz meggyalázása miatt.
- Székhelyi József túllőtt a célon, a Fidesz frakció felháborodása jogos - fogalmazott kérdésünkre válaszolva Kenyeres Lajos, az SZDSZ szegedi ügyvivője. - Szerencsétlen megszólalás volt, elvárom Székhelyitől, hogy elnézést kérjen az érintettől. Azt különösen sajnálom, hogy egy kellemes és jó hangulatú közgyűlésen hangzott el a beszéd.
- Szerencsésebb, ha egy teátrum vezetője a saját produkcióival politizál, azzal mond véleményt - vélekedett Kancsár József, a szegedi Pinceszínház igazgatója. - Ugyanakkor magánemberként mindenki arról beszélhet, amiről akar, ha vállalja érte a felelősséget és az esetleges jogi következményeket.
Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett vezetője nem hallott az ügyről, de nem is érdekli, mert nem foglalkozik politikával.
- Viccelni viccel lehet, komoly dolgokkal nem - hangsúlyozta Gyimesi
Gyimesi Kálmán és Kenyeres Lajos is úgy látná jónak, ha Székhelyi József elnézést kérne Fotó: Karnok Csaba
Kálmán operaénekes, érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, aki negyvenhárom éve a Délmagyarország előfizetője, és erről az ügyről is lapunkban olvasott. - A Himnusz nagyon komoly dolog, nem szabad viccelni vele! A magyarok legbensőségesebb imája, amit még Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc hozott létre, és azóta vigyázzállásban szoktuk meghallgatni. Egy becsületes, rendes magyar ember, ha megy az utcán, és meghallja a Himnuszt, bárhol is van, tisztelettel megáll! Tokaj szőlővesszejével viccelődni csúnya és rossz humor. Egy színház igazgatójának kell tudnia disztingválni, nem jó, ha szerencsétlen mondásával van teli az újság, és azt forgatják az emberek. Azt gondolom, Székhelyi Józsefnek bocsánatot kellene kérnie.
- Mivel a lapokból nem juthatok pontos információkhoz, személyesen pedig nem voltam jelen az eseményen, nem is tudom értékelni az ott elhangzottakat - mondta Galkó Bence, a szegedi prózai társulat színművésze.
- Nem az én dolgom, hogy az ügyet minősítsem. Egyik párthoz sem tartozom, és véleményezni sem szeretném a politikai akcióikat. Arra koncentrálok, hogy azokat a szerepeket, amiket rám bíznak, a lehető legjobb tudásom szerint eljátsszam, elénekeljem - fejtette ki Gábor Géza operaénekes, a színház basszistája. - Másrészt magánemberként szerintem mindenki azt mond, amit akar, hiszen Magyarországon szólásszabadság van. Felőlem Orbán Viktorra és Gyurcsány Ferencre is mindenki azt mond, amit akar.
A szegedi közalkalmazott, az önkormányzat által támogatott színház igazgatójának a Fidesz által kezdeményezett lemondatásáról a szabadságát töltő Botka László távollétében, a polgármester általános helyetteseként Kozma József szocialista alpolgármester nem kívánt nyilatkozni. Annyit elárult, hogy Székhelyi József felettese a közgyűlés, de a lemondatására való felszólítást csupán a Fidesz egyik kezdeményezésének tartják, mellyel nem foglalkoznak.
- Az SZDSZ rendezvényén nem vettem részt, ezért nem tudom az eredeti szövegkörnyezetében megítélni az elhangzottakat - jelentette ki Pászti Ágnes kulturális tanácsnok. - Székhelyi József magánemberként vett részt ezen a pártrendezvényen, ízlés kérdése, hogy ki hogyan ítéli meg a beszédet. Nekem személy szerint nem tetszett, és sajnálom, hogy elhangzott. Elvárom, hogy Székhelyi József bocsánatot kérjen mindazoktól, akiknek nemzeti érzéseit ezzel az obszcén szöveggel megsértette.
- Székhelyi József ellen akkor indítható fegyelmi eljárás, ha közalkalmazotti jogviszonyából eredő lényeges kötelezettségeit vétkesen megszegi - vázolta a jogi helyzetet Mózes Ervin jegyző, aki szabadságának napjaiban az ügyről magánvéleményét nem kívánta megfogalmazni. - A fegyelmi jogkör kizárólagos gyakorlója a közgyűlés. A beszéd elhangzása után a közgyűlés tagjainak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy eljárást kezdeményezzenek.
Forrás: www.delmagyar.hu, 2005. március 24.
fideszfrakcio.hu