Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mérhetetlen a magyarországi korrupció

Pénzhiány miatt megszűnik a Transparency International nevű korrupció ellenes nemzetközi szervezet magyarországi tagozata - közölte az egyesület elnöke az MTI-vel pénteken.


Dátum: 2005-03-25 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:14.688199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egyesület nyolcéves - mindvégig pártoktól, kormánytól független - működése után, mérlegelve helyzetét, úgy döntött, hogy megszűnik" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Berki Zolna, az egyesület elnöke az MTI-nek anyagi okkal indokolta az iroda megszűnését.

Az egyesület példája azt mutatja, hogy a közhasznú szervezetek számára Magyarországon megszűntek a források, nem tudnak pénzt szerezni a működésükre. A Transparency International magyar szervezete nem tudott indulni uniós pályázatokon sem, mert ahhoz önerőre lett volna szüksége, illetve az utófinanszírozást nem tudja megelőlegezni - mondta.

"Nagy a társadalmi érdektelenség" - tette hozzá, s beszámolt arról is, hogy a Magyarországon megkeresett cégek gratuláltak a egyesület működéséhez, de közölték, hogy más szervezetnek adnak támogatást.

Berki Zolna azt is elmondta, hogy hosszú évekig a nemzetközi szervezettől és a Soros Alapítványtól kapott támogatást a magyar egyesület, de mostanra ez is megszűnt.

Egy kérdésre válaszolva az egyesület elnöke közölte: tudomása szerint Magyarországon senki nem végez a szervezetéhez hasonló tevékenységet.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Transparency International berlini központja a budapesti szervezet döntését tudomásul vette.

"A megszüntetéssel kapcsolatos feladatokat elvégeztük. A rendelkezésünkre álló írásos anyagokat (könyveket) könyvtáraknak, felső oktatási intézményeknek és köziskoláknak adtuk át. Maradvány eszközeinket legfőbb támogatónknak, a Soros Alapítványnak juttatjuk el" - áll a közleményben.

A közhivatalok korrupcióját vizsgáló nemzetközi szervezetet, a Transparency Internationalt (TI) 1993-ban alapították. A korrupció leküzdésén fáradozó szervezet más szervezetek bevonásával üzletemberek, egy adott országot jól ismerő szakértők, turisták megítélése alapján állítja össze indexét, amely három év göngyölített adatait tartalmazza, a legkevésbé korrupt ország tíz pontot érhet el a skálán.

Magyarország a tavaly októberben nyilvánosságra hozott nemzetközi korrupciós listán a 42. helyen található.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek