Elbocsátások két ütemben az MTV-nél?
A Magyar Televízió (MTV) egyeztetés alatt álló idei üzleti terve szerint két ütemben bocsáthat el munkatársakat az intézmény - értesült a dokumentum tartalmát jól ismerő, neve elhallgatását kérő intézményi forrástól pénteken az MTI.
Dátum: 2005-03-25 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:15.279066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint májusra 437,6 millió, szeptemberre 875,2 millió forintnyi kiadást tervez e célra jelen formájában az anyag, amely szerint ezzel első lépésben 10, a másodikban további 50 millió forinttal csökkenne a közszolgálati médium jelenleg 300 milliós havi bérköltsége.
Az MTV tavaly ősszel elfogadott reorganizációs terve szerint 2004-ben 75, az idén 425, míg jövőre 200 munkatársától kellene megválni a jelenleg mintegy 1600 belsőst foglalkoztató intézménynek.
A menedzsment egyik, neve mellőzését kérő tagja a napokban arról beszélt az MTI-nek: a tavalyi elbocsátásokra - az azokhoz szükséges források hiányában - nem került sor.
MTI - fideszfrakcio.hu