Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sok zarándok a nagypénteki keresztútjáráson Jeruzsálemben

Az utóbbi években megszokotthoz képest idén több látogatót vonzott a Nagypénteken szokásos keresztútjárás Jeruzsálemben, a fokozott érdeklődés részben talán annak tudható be, hogy viszonylag nyugalmas volt az elmúlt időszak a Közel-Keleten.


Dátum: 2005-03-25 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:15.595625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több száz keresztény zarándok ment végig az ünnep alkalmából Krisztus szenvedésének állomásain (stációin). Az egyházi dalokat éneklő hívők közül többen nehéz fakeresztet vettek a vállukra, mások töviskoronát viseltek a fejükön az el-Allmári iskolától a Via Dolorosán át a Jézus sírját rejtő, Szent Sír-bazilikához vezető úton.

A hagyományőrző menetet kisebb közjáték zavarta meg. Muszlim földművesek az egyik stációnál nem akarták átengedni a keresztényeket, s csak izraeli katonákkal folytatott heves szóváltás után tértek jobb belátásra.

A keresztútjárás részvevőinek és a bámészkodóknak a létszáma ugyan nem érte el a 2000-ben kitört palesztin felkelés előttit, a jeruzsálemi óváros muszlim kereskedői azonban így sem panaszkodhattak. Sok keresztény palesztin ugyanakkor nem jöhetett az ünnepnapon Jeruzsálembe, mert Izrael a purim zsidó ünnep miatt lezárta a gázai övezeti és ciszjordániai átkelőket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek