A Hamász folytatja az öngyilkos merényleteket
A Hamász radikális palesztin iszlám szervezet kedden bejelentette, hogy folytatni akarja az lzrael elleni támadásokat, beleértve az öngyilkos merényleteket is. Abu Sanab, a szervezet egyik vezetője kijelentette: "A Hamász továbbra is ragaszkodik ahhoz a törvényes jogához, hogy Palesztina egész területén ellenálljon a megszállásnak, akár mártírakciókkal is. Továbbá változatlanul elutasítja minden olyan okmánynak a tartalmát, amely kétségbe vonja ezt a jogát."
Dátum: 2002-08-13 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:00.916773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
E nyilatkozat egy nappal azután hangzott el, hogy palesztin illetékesek bejelentették: elképzelhető, hogy a Hamász aláír egy olyan megállapodást, amely az Izraelben elkövetett öngyilkos merényletek befejezését indítványozza.
Az izraeli hadsereg Náblusz közelében letartóztatta a radikális Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet fegyveres szárnya tagjainak hat hozzátartozóját. Hétfőn ugyanebben a körzetben a szervezet hat tagját vették őrizetbe, köztük az Abu Ali Musztafa Brigádok volt vezetőjének, Ahed Abu Golmának három fivérét.
Golmát áprilisban börtönözték be Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter tavaly októberi jeruzsálemi meggyilkolásában vállalt szerepéért.
MTI - fidesz.hu