"Járjuk az iskolákat, Klára!"
László Boglár azt állította, hogy nincs politikai indíttatása Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége iskolai körútjának. A Magyar Nemzet érdeklődésére a kormányszóvivő közölte azt is, hogy Gyurcsány Ferenc is folytatni fogja egyetemi látogatásait.
Dátum: 2005-03-26 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:17.931949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök február végén tartott először hallgatói fórumot Miskolcon, majd az ELTE, a győri Szent István Egyetem és Debrecen következett. Utóbbi helyen a közönség kinevette Gyurcsányt, akit a kormányőrség úgymond szélsőjobboldali veszélyre hivatkozva próbált lebeszélni a "fellépésről".
A debreceni fórumra egyébként csak fokozatos ellenőrzés mellett juthattak be az érdeklődők. Előfordult, hogy még banánt is elkoboztak az egyik diáklány táskájából "az éber kíberek". Ugyanakkor bejutott a fórumra egy méhész, aki méltatta Gyurcsánynak a szovjet felszabadításról mondott moszkvai szavait: igaz a kéretlen laudáció nem okozott tetszést a hallgatóság körében.
A szocialista kormányfő eredetileg tervezett menetrendjéből hátravan még Pécs, Eger, Veszprém, Gödöllő és a budapesti gazdasági és műszaki egyetem. Sőt korábban azt sem zárták ki, hogy Gyurcsány Ferenc ezt követően magán- és alapítványi felsőoktatási intézményekbe is látogatást tesz.
A miniszterelnök egyetemi körútjával párhuzamosan felesége, Dobrev Klára is fokozta aktivitását. Amikor férje Miskolcon volt, ő a borsodi megyeszékhelyhez közeli Taktaharkányon, az általános iskolában találkozott a település lakóival. Gyurcsány győri szereplésekor neje egy ottani iskolában tartott "rendhagyó" osztályfőnöki órát, március 21-én Budapesten tette ugyanezt, salátakészítéssel összekötve.
László Boglár a polgári lap kérdésére azt állította, hogy Dobrev Klára körútjának semmiféle politikai indíttatása nincs. Úgy fogalmazott, hogy a kormányfő feleségét "az egészségnevelés és az egészségre nevelés" vezérli, amikor elfogad egy-egy meghívást.
mno.hu - fideszfrakcio.hu