Újabb földrengés volt Szumátra szigeténél
A Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ a Richter-skála szerinti 8,2-es erősségű földrengést jelentett Szumátra közeléből. A rengések epicentruma valamivel délebbre volt a december 26-i pusztító cunamit kiváltó 9-es erősségűtől.
Dátum: 2005-03-29 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:19.528536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ a Richter-skála szerinti 8.2-es erősségű földrengést jelentett Szumátra közeléből.
Az újabb erős földrengés helyi idő szerint éjjel negyed 12 tájban, közép-európai idő szerint 18 óra után történt, mintegy 3 percig tartott és epicentruma 33 kilométer mélyen a tengerben, a Szumátra szigetén fekvő Sibolgától 205 kilométerre nyugatra, illetve Medan várostól 245 kilométerre délnyugatra volt. A rengések epicentruma valamivel délebbre volt a december 26-i pusztító cunamit kiváltó 9-es erősségűtől.
Az indonéz meteorológiai és geofizikai szolgálat szerint a földmozgást Szumátrán legjobban a sziget két legnagyobb városa, Pedang és Medan között lehetett érezni. A rengést észlelték Malájzia nyugati partvidékén is, ahol ezrek menekültek a szabadba a toronyházakból.
Halálos áldozatok Nias szigetén
Több tucat halálos áldozata van a hétfő esti földrengésnek a nyugat-indonéziai Nias szigetén, és több száz ház összedőlt - közölte egy helyi illetékes a Metro TV-ben. A jelentések szerint többen megsérültek a házomlások következtében.
Katolikus Karitász: jól vannak a munkatársak
Jól vannak a Katolikus Karitász Sri Lankán dolgozó munkatársai. Jelenleg nyolc munkatárs dolgozik az ország déli részén, 2000 segélycsomagot osztanak ki a következő napokban. Az újabb földrengés miatt nagy a félelem, egyelőre újabb cunaminak nincs jele - olvasható a szervezet közleményében.
mno.hu - fideszfrakcio.hu