Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hivatalosan legalább 300-an haltak meg a hétfői indonéziai földrengésben

Hivatalos, megerősített adatok szerint legalább 300-an haltak meg a hétfői nagy erejű indonéziai földrengésben, amely Nias szigetet sújtotta leginkább.


Dátum: 2005-03-29 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:22.674657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jusuf Kalla, az ország alelnöke azonban egy rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a Richter-skálán mérve 8,7-es fokozatú földmozgás halálos áldozatainak száma akár 1000 és 2000 között is lehet, de hozzátette, hogy ez csupán becslés, amely az épületekben keletkezett károkon alapul. Nias a félmillió lakosú sziget Szumátrától mintegy 125 kilométerre nyugatra található. A térséget karácsonykor sújtó 9,2-es földrengéssel ellentétben a mostani természeti csapás nem gerjesztett különösebben heves szökőárt, mint azt várták. A térségben cunamiradót is elrendeltek. Mindössze a Szumátra szigetétől nem messze fekvő Simeuleu szigetét érte három méter magas hullámokkal kísért cunami, s Ausztrália nyugati partjainál észleltek a szokásosnál hevesebb hullámzást. Legfeljebb 50 centiméteres hullámokról érkezett jelentés a Perthtől 50 kilométerre délre fekvő Rockingham magasságában lévő Penguin-szigetről - közölte Grahane Reader, a meteorológiai szolgálatok hivatalának vezetője. Az érintett partszakaszon feloldották a cunamiriadót. A simeuleui szökőár tetemes anyagi károkat okozott, de halálos áldozatokról, illetve sérültekről nem érkezett jelentés.

Nias szigetén Kalla alelnök elmondta, hogy a sziget legnagyobb városa, Gunungsitoli épületeinek 80 százaléka megrongálódott. "Egyelőre nem tudjuk megszámolni az áldozatokat. Csak azt tudjuk, hogy sok épület leomlott, és nagy a valószínűsége annak, hogy több százan meghaltak" - közölte korábban Zulkifli Sirait rendőrtiszt. A város több háza lángban állt - közölte a MISNA olasz misszionárius hírügynökség egy, a helyszínen tartózkodó misszionárius közlésére hivatkozva. A városban pánik uralkodik, mivel negyedóránként újabb utórengések követik egymást - mondta hat órával az első földmozgás után Alisman Naiggolan, a város rendőrfőnökének helyettese. Az ENSZ kedden helikoptereket akar küldeni a nyugat-indonéziai partok térségében történt földrengés okozta károk felmérésére - jelentette be Jan Egeland. A humanitárius ügyekben illetékes ENSZ-főtitkárhelyettes hétfőn újságíróknak elmondta, hogy több, a decemberi szökőár miatt meggyengült épületet leomlás fenyeget, de véleménye szerint a december óta életbe lépetett segítségnyújtási program várhatóan elegendő lesz a főbb szükségletek kielégítésére. Egeland szerint mintegy tízezer ember él a Richter-skálán 8,7-es erősségű földrengés epincentrumának 50 kilométeres körzetében. "Úgy gondolom, az epicentrumhoz közeli övezeteket kedden helikopterről megtekintik, és világosan látni fogjuk, milyen a helyzet" - mondta. Az ENSZ-főtitkárhelyettes szerint a rendszer ezúttal jól működött. "Nem csupán a megfigyelés és az érintett országok tájékoztatása történt meg, hanem azt is láttuk, hogy a kormányok közvetlenül figyelmeztették a helyi hatóságokat" - fogalmazott, még mielőtt a várt szökőár elmaradt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az új földrengés miatt várhatóan lassabban folytatódhatnak egyes, már folyamatban lévő újjáépítési munkák.

A szakértők egyelőre nem látják a pontos okát annak, miért nem kísérte gyilkos erejű szökőár a hétfői indonéziai földrengést, csak sejtéseik vannak róla. A tudósok a lehetséges okok között említik, hogy a hétfői rengés epicentruma a tengerfenék alatt 30 kilométerrel volt, míg a december 26-án bekövetkezett földmozgásé jóval közelebb volt a tengerfenékhez. Allen Clarknak, a Maui-szigeten lévő csendes-óceáni katasztrófa-előrejelző központ igazgatójának magyarázata szerint ha túlságosan mélyen van az epicentrum, akkor a rengés jelentősen veszít erejéből, még mielőtt eléri a tengerfeneket és hullámokat kelt.

A mostani helyzet arra is figyelmeztet, mennyire bizonytalan az effajta természeti csapás veszélyének becslése - mondta Charles McCreery, a Hawaii-szigeteken lévő amerikai Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) igazgatója. Rámutatott arra, hogy a Richter-skála szerinti 8-as mértéket meghaladó földrengéseknek elvileg pusztító erejű szökőárt kell gerjeszteniük.

A másik lehetséges magyarázat: noha a hétfői földrengés is nagyon erős volt, mégis lényegesen gyengébb, mint a decemberi. Egyetlen tizedes érték is hatalmas különbséget jelent ugyanis a Richter-skálán. A 9,2-es erejű, decemberi indonéziai földrengés 15-ször volt erősebb, mint a mostani - mondta el ennek érzékeltetésére a strasbourgi földtani intézet egyik szakértője a hétfői földrengés után néhány órával, amikor még 8,6-osnak mérték a földmozgás erejét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek