Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikerült-e Gyurcsány Ferencnek?

Éppen fél évvel ezelőtt szavazott bizalmat az MSZP-SZDSZ koalíció Gyurcsány Ferencnek. Fél évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc lendületesebb és eredményesebb kormányzást ígért. Fél évvel ezelőtt a választópolgárok még reménykedtek, hogy majd Gyurcsány Ferenc csökkenti az adókat, csökkenti a munkanélküliséget, csökkenti az államadósságot, csökkenti a költségvetési hiányt és növeli a keresetek reálértékét - mondta Áder János keddi napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2005-03-29 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:23.874833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sikerült-e Gyurcsány Ferencnek megállítania a kedvezőtlen gazdasági folyamatokat? Sikerült-e eredményesebé tennie a kormányzati munkát? Előrébb tart-e az ország most, mint amikor Gyurcsány ferenc átvette a kormányzást? Nézzünk néhány konkrét példát!

Csökkentette-e Gyurcsány Ferenc az adókat? Nem. Sőt, három új adót vezetett be, hétszer emelte az adókat, és tizenhét esetben emelt meg egyes illetékeket.

Csökkentette-e Gyurcsány Ferenc a munkanélküliséget? Nem. Sőt, a fél évvel ezelőttihez képest a munkanélküliek száma 21 ezer fővel nőtt. Ma már minden ötödik pályakezdő fiatalnak nincs munkája.

Csökkentette-e Gyurcsány Ferenc az államadósságot? Nem. Sőt, még az államadósság növekedésének mértékét sem sikerült csökkentenie. Míg az előző esztendőben havonta 100 milliárd forinttal nőtt az államadósság, addig idén az első két hónapban ez a növekedés megháromszorozódott. Arra a kérdésre pedig máig nem kaptunk választ, hogy hová lett ez a temérdek pénz.

Gyorsabban nő-e a magyar gazdaság, mint fél évvel ezelőtt? Nem. Ma Magyarország a gazdasági növekedés ütemét illetően az utolsó helyen van az újonnan csatlakozó országok között.

Sikerült-e javítania Gyurcsány Ferencnek a költségvetés helyzetét? Nem. Csak három hónap telt el az idei esztendőből, de a költségvetési hiány már meghaladja az egész évre tervezettnek a felét.

A felsorolt adatok bizonyítják, hogy nemcsak a szocialisták, de az ország gazdasági helyzete sem javult az elmúlt fél évben. Egy valamiben viszont óriási a fejlődés, Gyurcsány Ferenc tökélyre fejlesztette a dumakormányzást. Reggel vele ébredünk, este vele térünk nyugovóra, napközben pedig magyar hangjai szórakoztatnak bennünket. Pedig Széchenyivel szólva: A tett első, a szó második - mondta Áder János.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek