Nagy a jólét: mikor lesz végre adóemelés helyett adócsökkentés?
Mostanában nem múlik el úgy nap, sőt, talán egyetlen óra sem, hogy az Önök kormánya részéről valaki ne beszélne adócsökkentésről, meg a fizetési terhek jelentős mérsékléséről. Jól kitapintható kommunikációs offenzívájuk egyik fontos eleme! Nézzük meg ezzel szemben mi is a valóság! Tegyük a tényeket a duma mellé - kezdte interpellációját Lázár Mózes a Parlamentben.
Dátum: 2005-03-29 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:24.169826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Új adókat vezettek be, energiaadó, környezetterhelési díj, vállalkozói járulék. A meglévő adókat 33 alkalommal megemelték és ezt még fokozva számos adókedvezményt szüntettek meg. Az áfa-kulcsokat radikálisan növelték, ebben a tekintetben Európa élvonalába emeltek bennünket, de remélem tisztában vannak vele, hogy nem ezen a területen kellene az élre törnünk. A járulékokat is növelték, például az egészségügyi járulékot.
Áldásos tevékenységüknek köszönhetően szinte minden adófizető polgárt elértek, és akit egyszer elértek, azt kíméletlenül szorongatják. De ha mégsem voltak teljesen körültekintőek, akkor az energiaár-emelésekkel bepótolták szakmai hiányosságukat, jelentősen növelték többször is a gáz- illetve a villamos-energia árát.
Nehéz volna a kormány sanyargatásainak minden elemét felsorolni, viszont mégiscsak felháborító és meglehetősen cinikus, hogy éppen az ellenkezőjéről beszélnek. Azt próbálják elhitetni mindenkivel, hogy most a korábbi időszakhoz képest jobban élünk. A baj csak az, Tisztelt államtitkár Úr, hogy ezt senki sem érzi így, hanem éppen fordítva.
Keressen csak fel egy vállalkozót, kopogjon be egy nagycsaládhoz, látogasson el egy nyugdíjashoz, de ebből hagyja ki jól felkészült elemző szakértőit, ne vigye magával sajtómunkatársait, ne legyen önnél egyetlen makrogazdasági táblázat sem, csak figyeljen jól és meg fogja tapasztalni, miről is beszélek!
Magyarországon a munkavállalói ás a munkáltatói terhek messze a legmagasabbak a 10 új uniós tagállam között.
A drasztikus elvonások mellett sajnálatos módon még az is riasztó tény, hogy havonta átlagosan 100 milliárd forinttal nő az államadósság, egy interpelláció lebonyolítására szánt idő alatt közel 20 millió forinttal. A megemelt adók ás járulékok egy feneketlen állami kútba ömlenek. Legalább Magyarország további eladósodását lennének képesek megállítani befizetett temérdek pénzből!
Önök a versenyt mindenhatónak tekintik, pedig az csak egy eszköz. Verseny ás versenyképesség, zeng az MSZP-SZDSZ kórus. Vajon versenyképes lehet ilyen sorvasztó pénzügyi elvonások mellett egy vállalkozó, vagy Magyarország, vagy akár egy munkavállaló?
Tisztelt Államtitkár Úr!
Van-e végre konkrét adó- ás járulékcsökkentési javaslatuk?
Mikor váltják készpénzre azt a sok tehercsökkentési ígéretet?
Az államadósságot tekintve mit prognosztizálnak 2005-re?
Végezetül egy találós kérdés: ki mondta ás mikor a következőket? "Nem mehetünk tovább azon az úton, amely magas adót, nagy államháztartási hiányt és jelentős adósságot jelent!"
A kormány nevében válaszoló Katona Tamás nem beszélt a növekvő államadósságról, az újonnan bevezetett adókról és illetékekről. Szerinte ma jobban élnek a magyarok, mint 2002-ben.
Lázár Mózes a tényeket figyelembe véve nem fogadta el az államtitkár válaszát, és megkérte még egyszer Katona Tamást, látogasson el vállalkozókhoz, nyugdíjasokhoz, munkavállalókhoz - akkor megtudhatja, vajon mindenhol tényleg olyan nagy a jólét?
fideszfrakcio.hu