Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a jólét, de hol fogunk dolgozni?

"Lendületben az ország, nagy a jólét" hirdeti mindenütt közpénzen a Gyurcsány kormány. Valóban, ha figyeljük a sajtóban megjelent híreket, látjuk, hogy a kormánypártokhoz kötődő klientúra, rokoni, baráti cégek nagykanállal merítenek az adófizetők pénzéből. Ott valóban nagy a jólét, de mi van az emberekkel? Azokkal, akik dolgozni szeretnének, de nem tudnak, mert Önök nemhogy négyszázezer új munkahelyet nem teremtettek, de még a meglevőket sem tudták megőrizni? Martonosi György interpellációjában Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert kérdezte.


Dátum: 2005-03-29 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:26.173458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egész országban sorra szűnnek meg a munkahelyek - alig van hét, hogy ne gyárbezárásokról írna a sajtó - közben a munkahelyteremtő beruházások elkerülik hazánkat. Makón az MSZP-SZDSZ kormány és városvezetés három éve alatt 65%-al nőtt a munkanélküliség, és csak az elmúlt esztendőben ezer fővel több lett az állástalan. Vállalkozások szűntek meg, vagy költöztek el a városból. Nem jobb a helyzet a kistérségben sem, ahol történelmi mélyponton vau a foglalkoztatás és 17,2 %-os a munkanélküliségi ráta. Ez még akkor is így van, Miniszter Úr, ha Ön majd más számokat fog mondani - mondta a képviselő. Majd rámutatott, hogy Szegeden is hasonló a helyzet.

A nagy jólét jegyében ezt sikerült Önöknek idáig összehozni, és ezzel még nincs vége. 2005-ben újabb elbocsátásokat hajtanak végre az oktatási ágazatban és Kökény Mihály áldásos tevékenysége révén még az idén küldenek el a kórházunkból több mint harminc embert - két év alatt 45 főt.

Miniszter Úr! Vegyenek vissza a lendületből! Mi, makóiak nem kérünk a Gyurcsány - kormány és az MSZP-s városvezetés által biztosított nagy jólétből. Abból a jólétből, amitől jogos rosszullét kerülgeti az embereket.

A választókerületemben élők dolgozni akarnak, tisztességes megélhetést akarnak. Elegük van a hangzatos, de valójában tartalmatlan és üres ígéretekből.

Kérdezem a Miniszter Urat:

Tudja-e hogy kormányzásuk közel három éve alatt Makón és térségében soha nem tapasztalt mértékben nőtt a munkanélküliség?

2. Tudja-e, hogy ez a helyzet miért állt elő?

3. Mit tesz Ön azért, hogy a választókerületemben élő emberek munkához jussanak?

A miniszter minősítgetéstől sem mentes válaszában azt mondta, hogy Martonosi György vagy nem 2005-ben, vagy nem Magyarországon él. Alá is támasztotta mondanivalóját azzal, hogy utoljára 1993 februárjában voltak ilyen rosszak az adatok, akkor volt ilyen magas a munkanélküliség.

Martonosi György nem fogadta el a választ.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek