Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bűnöző bolgárok

Több mint 800 bolgár bűnöző mozog szabadon Európában, miután törvényesen megváltoztatta a nevét - ismerte el Bojko Boriszov, a szófiai belügyminisztérium főtitkára kedden.


Dátum: 2005-03-29 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:26.737244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bolgár törvények könnyen lehetővé teszik a vezetéknév cseréjét, ha a kérelmező be tudja bizonyítani a bíróságon, hogy máshogy, például az élettársa nevén ismerik, vagy a családneve kompromittáló, netán "nevetséges". A minisztérium nemrég átadott az ügyészségnek egy 840 megváltoztatott névből álló listát, olyan személyekét, akiket Bulgáriában vagy külföldön elítéltek vagy köröznek lopás, rablás, csalás és emberkereskedelem miatt. A névcsere lehetőségével való visszaélés úgy derült ki, hogy bűncselekmények miatt Spanyolországban elfogott bolgárokat Szófiában felismertek a megküldött elektronikus ujjlenyomatuk és fényképük alapján, de ott más néven szerepeltek a bűnügyi nyilvántartásban. Hasonló esetekre bukkantak Olaszországban, Németországban, Nagy-Britanniában és Ausztriában is Bojko Boriszov listája szerint. Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa a legfontosabb teendőnek minősítette nemrég a bolgár igazságszolgáltatási rendszer megreformálását. Március 18-i látogatásán figyelmeztette Szófiát, hogy ha a reformot nem hajtja végre, késhet 2007-re előirányzott csatlakozása az unióhoz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek