Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőtt a munkanélküliek száma

A Fejér Megyei Munkaügyi Központ februári záró adatai szerint a megyében 15 ezer 704 fő munkanélküli szerepelt a regisztrációban. Januárhoz képest 49 fővel, 2004. februárjához képest pedig 516 fővel nőtt a létszám. A megyeközpont körzetében az elmúlt egy év alatt mintegy kétszáz fővel csökkent, Dunaújváros térségében pedig csaknem háromszáz fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma


Dátum: 2005-03-29 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:27.694667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A munkanélküliségi ráta 8 százalékos a megyében, hasonlóan az elmúlt hónaphoz. A legkedvezőbb munkaerőpiaci helyzetű térség Bicske és Gárdony, ahol a ráta értéke 5,7 illetve 5,4 százalék. Székesfehérvár térségében 6,7 százalékos, Móron 6,8 százalékos a ráta értéke, a dunaújvárosi körzetben 8,1, Ercsi körzetében pedig 9,5 százalékos. A legrosszabb a munkaerő-piaci helyzet Sárbogárdon (17,2 százalékkal) és Enyingen (19,2 százalékkal).

Az elmúlt hónapban összesen 2695 fő regisztráltatta magát munkanélküliként a kirendeltségeken. A munkahelyüket elvesztők csaknem egyharmada valamilyen ipari üzemben, vállalkozásnál dolgozott, további egyötödük-egyötödük az anyagi szolgáltatás területén, az építőiparban, a mezőgazdaság valamilyen területén állt alkalmazásban. A regisztrációban szereplő összes munkanélküli (15 704 fő) több, mint fele nő (8106 fő). Állománycsoportonkénti összetételük alig változott. A szakmunkások aránya 33,9 százalék, a betanított munkásoké 29,4, a segédmunkásoké annyi, mint az előző hónapban, 17,1 százalék. A szellemi foglalakozásúak a regisztrált munkanélküliek ötödét képezik.

A pályakezdők - akik a regisztrált munkanélküliek 6,8 százalékát alkotják - magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint ami az összes regisztrált munkanélküli állományt jellemzi. A megváltozott munkaképességűek február végi zárólétszáma 883 fő volt, többségük (54,5 százalék) nő.

dhonline.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek