Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MOK: Az egészségügy privatizációja nem lehet cél, csak eszköz

Az egészségügy helyzete romlik, problémái nem oldhatók meg egy ciklus alatt; a privatizáció pedig nem lehet cél, csak a jobb ellátás eszköze - hangoztatta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kedden Keszthelyen.


Dátum: 2005-03-29 19:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:31.248626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éger István szerint a döntéshozók fokozott felelősséget kell, hogy tanúsítsanak az egészségügy iránt, mert több év alatt 1500 milliárd forintnyi forrást vontak ki az ágazatból.

"Fontos, hogy az egészségügy ne legyen pártpolitika tárgya, mert minden ember egyformán jogosult a minőségi ellátásra" - hangsúlyozta.

Elmondta: az egy éve működő Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (munkájában a kezdetektől fogva nem képviselteti magát a kormányzati oldal) szereplői a közelmúltban olyan egységes programot juttattak el az államfőnek, amelyben a lakosság egészségi állapotának felmérését, a hatékonyabb élelmiszervizsgálatot és az orvosok elvándorlásának megakadályozása érdekében teendő lépéseket

szorgalmazzák.

A MOK elnöke úgy vélte: a gondokat a magántőke bevonása még nem oldja meg, mert a vállalkozók hasznot szeretnének és ilyen lehetőséget most aligha látnak e veszteségesen működő ágazatban.

Éger István szólt arról is, hogy az EU-csatlakozás óta közel 700 orvos kért külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat a kamarától és számuk lassú növekedést mutat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek