Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végső búcsú a nemrég talált foglyoktól

Örök nyugalomra helyezték a sachsenhauseni koncentrációs táborban megölt több tízezer fogoly nemrégiben megtalált hamvait kedden a Berlin melletti Oranienburgban.


Dátum: 2005-03-29 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:32.448671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyenként 30 kilogramm emberi maradványt tartalmazó 150 urnát a volt krematórium közelében temették el csaknem 60 évvel a megsemmisítő tábor felszabadulása után keresztény és zsidó közös szertartás keretében, túlélők és vallási méltóságok jelenlétében a napjainkban Oranienburghoz tartozó emlékhelyen. Néhány áldozat nevét hangosan felolvasták, szimbolikus főhajtásként minden meggyilkolt emléke előtt. A szertartás zsidó halotti imával zárult, közvetlenül a temetés előtt katolikus, evangélikus és zsidó fohászokat mondott a mintegy száz gyászoló. A nácizmus éveiben több mint 200 ezer embert tartottak fogva 1936 és 1945 között Sachsenhausenban, amely egyike volt az első koncentrációs táboroknak. A zsidók mellett politikai foglyok, kommunisták, ellenzékiek, homoszexuálisok, lengyelek, szovjet hadifoglyok, valamint a nácik által alsóbbrendűnek bélyegzett kelet-európai népek tagjai raboskodtak itt. A táborban elpusztítottak személyazonosságát és pontos számát már nem lehet megállapítani, de a sachsenhauseni emlékhely igazgatója, Günter Morsch több tízezer áldozatról beszélt. Az elégetett holttestek hamvait a múlt nyáron fedezték fel a volt krematórium környékén végzett építési munkálatok közben. A hamvakat rejtő mező felett az NDK idejében központi emlékhelyként betoncsarnokot emeltek. A beomlással fenyegető csarnok átépítése során a régészek helyenként másfél méter vastag hamuréteget találtak - mondta el Morsch. Az SS 1945 tavaszán megpróbálta eltussolni a Sachsenhausenban elkövetett rémtetteket, ezért a holtak hamvait hatalmas területen beszántották, amire egy teljes földréteget borítottak, egy tonnányi hamvat pedig a Teltow-csatornába öntöttek. Morsch szerint az SS fontolóra vette azt is, hogy bombázással eltünteti a föld színéről a tábort. Sachsenhausent végül 1945 áprilisában szabadították fel a Vörös Hadsereg szovjet és lengyel egységei. Akkoriban még mintegy 3000, zömében idős és beteg embert találtak a táborban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek