Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőtt a munkanélküliek száma Fejér megyében

Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Fejér megyében; a megyei munkaügyi központ nyilvántartása szerint 15.700-an, félezerrel többen vannak állás nélkül, mint a tavalyi év hasonló időszakában - mondta Zimmermann József, a megyei munkaügyi központ vezetője.


Dátum: 2005-03-30 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:34.733490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megye térségeinek a felében emelkedett a munkanélküliség, Székesfehérváron és körzetében viszont csökkent. A munkanélküliség relatív színvonala a legalacsonyabb Bicske és Gárdony térségében, ahol 5,7, illetve 5,4 százalék, a legmagasabb pedig Sárbogárd és Enying környékén - tette hozzá Zimmermann József. Sárbogárdon 17,2 százalékos, Enyingen és környékén 19,2 százalékos a munkanélküliségi ráta, a megyei 8,0 százalékos átlaggal szemben - közölte az igazgató.

Az állástalanok több mint harmada szakmunkás, 29,4 százaléka betanított munkás, egyötöde szellemi foglalkozású. A diplomás munkanélküliek száma majdnem százzal nagyobb, mint volt egy évvel korábban. A munkanélküliek egynegyede a 26-35 éves korosztályból került ki, egynegyednél nagyobb a 45-55 éves állástalanok rétege, és az 56 évnél idősebbek aránya csaknem egytizede a regisztrált munkanélkülieknek - mondta el a munkaügyi központ vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek