Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazaáruló KSH? - Ismét jelentősen nőtt a munkanélküliség

A tavaly december és az idén február közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt, ami 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH szerdán. A foglalkoztatottak száma 27 ezerrel csökkent, a munkanélkülieké 38,1 ezerrel nőtt. Katona Béla szocialista politikus tegnap hazaárulónak nevezte az ellenzéki politikusok egy csoportját, akik tudatosan meghamisított számadatokat hangoztatva akarják elhitetni az emberekkel, hogy Magyarországon nem jó irányba mennek a dolgok.


Dátum: 2005-03-30 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:36.292275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma 2004 decembere és 2005 februárja közötti időszakban 3,874 millió fő, a munkanélkülieké pedig 286 ezer fő. A foglalkoztatottak száma 27 ezerrel csökkent, a munkanélkülieké 38,1 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az egy hónappal ezelőtti tájékoztatás szerint a múlt év novembere és az idei év januárja közötti időszakban az egy évvel korábbihoz képest 0,8 százalékponttal volt magasabb a munkanélküliségi ráta. A ráta így elérte a 6,6 százalékot. A november-januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3,89 millió, egy évvel korábban 3,918 millió volt.

A december-februári időszakban a 15-74 éves népesség 53,9 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A munkavállalási korúak közül 64 százalék volt gazdaságilag aktív a felvétel fogalmi rendszere szerint. A 3 millió 874 ezres foglalkoztatotti létszám előző év azonos időszakához mért csökkenése 27 ezer fő, amely a mintavételi hibahatáron belül maradt.

A KSH közlése szerint a munkanélküliek száma a vizsgált időszakban 286 ezerre nőtt, ez 38 ezer fővel több, mint az egy évvel korábban mért érték. A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 18,6 százalékra emelkedett, az e korosztályba tartozók aránya az összes munkanélkülin belül szintén növekedést mutatott az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az összes munkanélkülihez viszonyítva ez az arány 22,8 százalék.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek