Az egyházi intézmények szerepe az európai integrációban
Az egyházi intézmények szerepe az európai integráció fejlesztésében, valamint a belga és a magyar társadalomban című kötetet kedden mutatták be a Budapesti Németajkú Egyházközség templomában.
Dátum: 2002-08-13 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:02.725816, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kiadvány a Louvaini Katolikus Egyetem Európai Tanulmányok Intézete és a Magyar Köztársaság Brüsszeli Nagykövetsége szervezésében tavaly novemberben tartott nemzetközi kollokvium előadásait tartalmazza.
Trócsányi László professzor, brüsszeli magyar nagykövet arról szólt, hogy a konferencia fókuszában a belga és a magyar egyházi intézmények működésének, közfeladatainak összehasonlítása állt, illetve azok összevetése az európai integráció szempontjából.
Erdő Péter püspök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora elmondta: az előadásokban feltűnő különbségek mutatkoztak meg a téma megítélésében a helyzetek mássága függvényében.
Hozzáfűzte: Európában eltérő az egyes államok és az egyház viszonya, különböző az egyházak helyzete, mindezek függvényében a lehetőségek között is különbségek vannak.
Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke fontosnak minősítette az egyházak felelősségét az értékhordozó, értékközvetítő és -érvényesítő munkában.
- Ez a szerepvállalás nem egyszerűen egy ország, egy gazdaság, hanem nagyobb és kisebb közösségek, személyek bekapcsolását is jelenti a közös Európába - fogalmazott Bölcskei Gusztáv.
A konferenciának egyházi személyiségek mellett résztvevői között voltak politikusok, diplomaták, újságírók, jogtudósok és egyetemi hallgatók is.
A kötet a Pápai Református Teológiai Akadémia, valamint a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának gondozásában, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának támogatásával jelent meg.
MTI - fidesz.hu