Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeretik a bizottsági pénzt, csak dolgozni ne kéne

Határozatképtelenség miatt meghiúsult a fővárosi önkormányzat vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottságának szerdai ülése, a pénzügyi bizottság pedig ugyanezen ok miatt a tervezett 27 téma helyett csak az első négyet tárgyalta. A vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottság ülésén csak a fideszes elnök és a miépes tag jelent meg. A testület egyebek közt Kupper András (Fidesz) frakcióvezetőnek a főpolgármesterrel szemben fél éve kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárását tárgyalta volna.


Dátum: 2005-03-30 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:39.599094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottság hónapok óta képtelen a téma tárgyalására. Az ellenzéki politikus Demszky Gábor korábbi vagyonbevallásainak ellentmondásait szeretné megvizsgáltatni a testülettel.

Demszky Gábor főpolgármester éppen ezen a napon bírálta a fővárosi képviselőket, mert gyakran hiányoznak a bizottsági ülésekről. A pénzügyi bizottság ülése alig több mint egy órányi munka után, jórészt a kormánypárti képviselők távolléte miatt ellehetetlenült. Az egészségügyi intézmények tartozásállományának áttekintésekor a bizottság megállapította: az egészségügyi ágazat nem rendelkezik átfogó koncepcióval arról, hogy a fővárosi kórházak súlyosbodó finanszírozási problémáit miképpen kell megoldani. A bizottság egyhangú szavazással felkérte a főpolgármestert arra, hogy mielőbb hozza meg a problémák rendezéséhez szükséges intézkedéseket, s ezekről havonta adjon tájékoztatást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek