Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kultúrimázs, avagy mi adható el Párizsban?

A Paris Expo adott helyszínt a 25 ország részvételével március 18 és 23 között lezajlott könyvkiállításnak, az úgynevezett Salon du livre-nek. Az évente megrendezett nívós könyvvásár idei díszvendége, Oroszország, mintegy 700 négyzetméteren 40 szerzővel mutatkozott be a francia közönségnek. Több mint 2000 szerző és 1200 kiadó képviseltette magát a nagy publicitásnak örvendő ötnapos eseményen, ahol gyakorlatilag minden beszerezhető volt Nerudától Exupery-ig.


Dátum: 2005-03-30 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:41.071784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Klasszikus és kortárs szépirodalom, gyermek- és ifjúsági könyvek, különböző szakkönyvek, újságok, katalógusok, egyszóval minden korosztály ízlését kielégítő színes, véget nem érő standok várták az érdeklődőket az elmaradhatatlan kávézóval, illetve fórumtérrel ellátott hatalmas, fedett helyszínen. Minden beszerezhető volt tehát, azaz majdnem minden.

A hiányosságra a magyar standon tett látogatásom döbbentett rá. A hazánk iránt érdeklődő nagyérdemű meglepődve észlelhette ugyanis, hogy a polcokról hiányzik, igen,

hiánycikk József Attila.

A csalogató szándék ugyan megvolt, hisz a párizsi Magyar Kulturális Intézet standján a költő több kiaggatott portréja, na meg egy sovány kis kétnyelvű, nem elad(hat)ó válogatás-kötet, úgynevezett mutatópéldány igyekezett elterelni e dicstelen hiányosságról a figyelmet. És történik mindez a József Attila - évadban - az Unesco József Attila-emlékévnek nyilvánította a 2005-ös esztendőt a költő születésének századik évfordulója alkalmából -, Európa kulturális fővárosában, ahol negyedik éve vagyunk jelen önálló standdal, ami már önmagában hatalmas bemutatkozási lehetőség egy sokszor méltatlanul negligált, sajátos nyelvű és kultúrájú nemzet életében. Egy olyan időszakban, amikor az Európai Unióhoz frissen csatlakozott országok kincsei, színei, értékei iránti kíváncsiság igen élénk a művészetek, a szépség és fény városában.

Karóval jöttél, nem virággal...

Kérdésemre, hogy miért nincs több és főleg megvásárolható József Attilájuk francia nyelven, vagy üsse kő, magyarul (a magyar stand mellett Szerbia-Montenegro, vagy a románok, litvánok és egyéb nemzetek francia nyelvre ültetett klasszikusaik mellé bőséges saját nyelvű felhozatallal is rendelkeztek), az ott dolgozó ifjú hölgyek készségesen megnyugtattak, hogy most nincs, érdekes, milyen sokan keresik, de lesz, hisz a Phebus kiadónal hamarosan megjelenik a József Attila Összes franciául, éppen az emlékév tiszteletére. Ennek csak örülni tudunk, nyilván, na de, kérem, legalább néhány eladható, korábbi kiadású példányt kijuttathatott volna Párizsba a kulturális minisztérium az egyetlen mutatóba szánt kötet mellé, mert igény lett volna az egyébként többrendbeli francia fordítást megélt József Attila-versekre.

Majd jövőre?

Ekkora lendületre futja a kultúráért felelős illetékesek részéről? Vagy úgy vélik odahaza, hogy egy irodalmi Nobel-díj után, ami kétségtelenül nagyszerű és felülmúlhatatlan kulturális útlevél, már ülhetünk a babérjainkon és megengedhetjük magunknak, hogy ne használjunk ki egy kiváló alkalmat, hogy nagy klasszikusainkat ezúton is népszerűsítsük, éppen Párizsban, ahol a kíváncsiságnak hagyománya van?

Volt Kányádi, Tandori, Déry, mellettük a kortársirodalom is képviseltette magát a kiállító standon (a fiatal és tehetséges költőnő, Tóth Krisztina, Grendel Lajos, Bodor Ádám). Ez örömteli. Volt ritkaságszámba menő Ludas Matyi és Csongor és Tünde: franciául! Ezt a kellemesebbik, naposabbik oldalt erősítette Füst Milán, Kosztolányi, Karinthy vagy Esterházy jelenléte, illetve a magyar fotográfia nagy alakjait bemutató albumok, füzetek.

Hiányzott azonban a Könyvszalon magyar standjáról (franciára átültetett) irodalmi nagyjaink közül: Szerb Antal, Mikszáth, Nádas, Csáth Géza, Kuncz Aladár, Németh László, Petőfi, Ady Endre (igen, a Párizst oly sokszor, sokféleképpen megéneklő Ady is kiszorult a könyvszalonból). Helyettük Forrai Eszter kétnyelvű versesfüzetecskéje, néhány Lakatos Menyhért-, Vámos Miklós-, Fischer Tibor-könyv, valamint francia nyelvterületen talán legismertebb magyar szerzőnő, Kristóf Ágota több kötete volt hivatott színesíteni a magyar palettát.

Nem vehettem meg, csak lapozgathattam az otthon franciául kiadott Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék! című művét, hiszen a budapesti programfelelősök csak mutatóba juttattak ki belőle.

Márai és Szabó Magda a sláger

Az idei könyvvásár magyar sztárjai egyértelműen Márai Sándor (ezen belül is a legutolsó franciául megjelent és kitűnő fogadtatásban részesült műve, a Föld, föld!...)., Kertész Imre és a francia Femina-díjas Szabó Magda voltak.

Próbálkozunk, próbálkozgatunk tehát, kiteregetjük eladhatónak vélt (s csak részben eladó) kultúránk kis szeletét, holott sokkal többet elbír, sőt: igényel ez a piac. Miközben rácsodálkozunk a román könyvkiadók egyesületének kitűnő ízlésű, hatalmas, impozáns standjára, hogy lehet így is, ha komolyan és felelősségteljesen kezeljük az ügyet, mely nemzeti: Párizsba, Európába hozni, megmutatni, felkínálni ékeinket. Kinek-kinek ami van.

F.B.

Kapcsolódó elemek