Gumicsövön keresztül táplálják a pápát
Az orrán keresztül levezetett gumicsövön kezdték táplálni II. János Pál pápát - jelentette be a Vatikán szerdán nem sokkal azután, hogy a súlyosan beteg szentatya néhány percre megjelent dolgozószobája ablakában és megpróbált beszélni a Szent Péter téren összegyűlt hívőkhöz, de egyetlen szót sem tudott kiejteni.
Dátum: 2005-03-30 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:42.652972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte, hogy a pápa "lassú és fokozatos" lábadozása folytatódik. A táplálószonda arra hivatott, hogy javítson a kalória-bevitelen és hozzájáruljon II. János Pál felgyógyulásához - tette hozzá. Navarro-Valls most tette közzé az első jelentést a pápa állapotáról március 10. óta - három nappal később bocsátották el a Gemelli klinikáról - olyan médiabeszámolók közepette, amelyek szerint II. János Pál esetleg ismét kórházba kerülhet, mert nyelési nehézségei miatt gyomorszonda-beültetésre szorul.
A közlemény szerint II. János Pál "több órát" tölt karosszékében ülve, misét mutat be magánkápolnájában, és napi kapcsolatban áll közeli munkatársaival, "szorosan követve a szentszéki eseményeket és az egyház életét".
MTI - fideszfrakcio.hu