Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétsopronynak is sok!

Napirend után szólalt fel a parlamentben Erdős Norbert — aki Kétsoprony országgyűlési képviselője is —, mert jelzések szerint az iskolatej-program sok más település mellett Kétsopronynak is sokba kerül, írja a Békés Megyei Hírlap.


Dátum: 2005-03-30 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:44.164002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahogy azt már megszokhattuk a kormánytól, jellegzetesen állami feladatokat — legalábbis részben — az önkormányzatokkal finanszíroztat — hangsúlyozta Békés és térsége képviselője. — Sok önkormányzat viszont az utófinanszírozás vagy a szinte betarthatatlanul szigorú szabályok miatt úgy döntött, nem indítja el az iskolatej-programot. Ez ugyanis a költségvetésükre újabb terhet róna. Akár 135 nap is eltelhet a program kezdete és az állami finanszírozás megérkezése között.

Németh Imre agrárminiszter válaszában tisztázta, hogy 2004-től az iskolatej-programot uniós és nemzeti pénzből finanszírozzák. A nemzeti támogatást az önkormányzatok eltérő jövedelmi helyzete szerint differenciálják. A 2004. évi iskolatej-program őszi időszakában 1463 iskolafenntartó vett részt, és közel 450 ezer gyermeket láttak el.

Erdős Norbert szerint, ha a kormány valóban olyan önkormányzatbarát lenne, mint amilyennek a 2002-es választási kampányban hirdette magát, akkor az önkormányzatok számára teljesen költségmentessé tenné az iskolatej-programot.

Békés Megyei Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek