Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem az MSZP Kft-be léptem be!

"Tisztelt Gyurcsány Úr! Ismered-e az MSZP kőbányai szervezetében kialakult helyzetet? Ismered-e a folyó etikai vizsgálatok módszerét? Az itt történtek ellentétesek azokkal az elvárásokkal, melyekről megválasztásod óta naponta beszélsz" - írják "A sikeres, tiszta baloldalért Kőbányán" csoportosulás szóvivői, írja a Reggel című napilap.


Dátum: 2005-03-30 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:46.621787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Reggel értesülése szerint az MSZP kőbányai szervezetének egy része levélben fordult a miniszterelnökhöz. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök e-mailben válaszolt a kőbányaiaknak: az ilyen ellentéteket sok beszélgetéssel, tisztázással lehet feloldani.

"Tisztelt Gyurcsány Úr! Ismered-e az MSZP kőbányai szervezetében kialakult helyzetet? Ismered-e a folyó etikai vizsgálatok módszerét? Az itt történtek ellentétesek azokkal az elvárásokkal, melyekről megválasztásod óta naponta beszélsz" - írják "A sikeres, tiszta baloldalért Kőbányán" csoportosulás szóvivői. "Nem az MSZP Kft.-be, hanem az MSZP-be léptem be" - hangoztatják. A levél a Reggel munkatársának bemutatott e-mail-másolat szerint a [email protected] címre 2005. március 21-én 8 óra 40 perckor érkezett meg.

Gyurcsány Ferenc 13 óra 04 perckor válaszolt. "Azt gondolom, hogy hiba lenne, ha a miniszterelnök az ilyen ügyekben bárkinek az oldalán megpróbálna állást foglalni, esetleg beavatkozni" - írta Gyurcsány.

Az MSZP kőbányai szervezete a legnagyobb az országban. A taglétszám változó. Minden öt tag után egy küldött kerül a helyi küldöttgyűlésbe, amely Kőbányán 356 fős küldöttgyűlést jelent. Ez a testület szavazza meg az önkormányzati és parlamenti képviselőjelölteket és a polgármesterjelöltet is.

A küldöttgyűlésből tizenhét személy került Kőbányáról az országos kongresszusba, amely 170 tagot számlál. A kőbányai kongresszusi képviselet tehát jelentős, hiszen eléri a tíz százalékot.

Nyomoznak a szocialisták

A pontos tagnyilvántartást követelő szocialisták útitervet készítettek a központi taglista alapján. Kiválasztották tizenegy vidéki személy címét. A megkeresett személyek a nyomozni kezdő szocialistáknak nem egy esetben állították azt, hogy nem párttagok. K. József (Törökszentmiklós) négy éve meghalt. Négy év után legalább törölni kellett volna a nyilvántartásból. A Heves megyei Átányban élő Gönczi Mihály azt közölte az őt a párttagságáról kérdező szocialistákkal, hogy nem párttag, és soha sem volt köze Kőbányához. Párttagságát az is kizárja, hogy falujában ő a független polgármester. Gönczi Mihály mindezt a Reggel kérdésére is megerősítette. K. András a Heves megyei Selypre autózó szocialistáknak írásbeli nyilatkozatban rögzítette, hogy nem tagja az MSZP-nek, és egyben kérte a tagnyilvántartásból való törlését is. Az ügyben etikai vizsgálat folyik a pártban.

***

Csicsay Cladius Iván, az MSZP X. kerületi szervezetének

alelnöke, országgyűlési képviselő közölte: nem tud olyanról, hogy a kőbányai MSZP szervezet taglistáin olyan vidéki személyek neve és adatai szerepelnének, akik soha nem voltak tagjai a szocialista pártnak. Mint mondta, meg van győződve, hogy rossz indulatú "kavarás" az egész, s ezt olyanok terjesztik, akik nem tudják elviselni, hogy a legutóbbi tisztújításon nem ők győztek. A politikus nem kívánta megnevezni, kikre gondol.

Forrás: Reggel

Kapcsolódó elemek