Újra terítéken az elnökök cseréje
Ismét beterjeszti a fővárosi önkormányzat csütörtöki közgyűlésén a jogi bizottság elnökének cseréjéről szóló javaslatát a Fidesz-MKDSZ-frakció. Ezt az indítványt egy hónappal korábban a kormánypárti képviselők leszavazták.
Dátum: 2005-03-30 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:48.386422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés legnagyobb ellenzéki frakciójának tagjai az MTI-nek szerdán elmondták, hogy Iharos Róbert visszahívásával egyidejűleg Ughy Attilát jelölik a jogi bizottság élére. A vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottság élén pedig Németh Zoltán válthatja Ughyt. A Fidesz korábban azért kezdeményezett vezetőváltást a jogi és a városképvédelmi bizottság élén, mivel az elnökök nem jelezték előre, hogy a telefonfülkéken elhelyezhető hirdetéseket lehetővé tevő rendeletmódosítás jogszerűsége vitatható. A közgyűlés ezt a döntését következő ülésén visszavonta. Február végén pedig a kormánypártiak indokolás nélkül leszavazták az ellenzék által kezdeményezett jogi bizottság elnöki cserét, a városképvédelmi grémium korábbi elnöke lemondott, s így helyére újat választhattak.
MTI - fideszfrakcio.hu