Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre gyengébb a kormányzati teljesítmény

Megszűnt a miniszterelnök népszerűségi fellángolása, de hiába vezet a népszerűségi listán a Fidesz, sokan nem tartják komoly kormányzati alternatívának - jelentette ki Stumpf István politológus szerdán. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tatai fórumán vett részt. Az MTI-nek nyilatkozva azt a véleményét fejtette ki, hogy a magyar közélet rossz állapotban van.


Dátum: 2005-03-30 20:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:49.659482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Látható, hogy a kormány teljesítménye egyre gyengébb, ami most már megmutatkozik a közvéleménykutatási számokban is. Az emberek kezdik érzékelni, hogy a 2005-ös költségvetés megszorító költségvetés, és ez kezd megjelenni a szociális szférában" - mondta. A feszültségek jelen vannak az oktatásban, hamarosan felbukkannak az önkormányzatoknál és az egészségügyben is. A gazdatüntetés csak a jéghegy csúcsa volt, a kormánynak nincs világos képe arról, hogy milyen országot akar építeni - közölte Stumpf István hozzátéve: a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök körüli népszerűségi "boom" megszűnt - tette hozzá. Ám az ellenzéknek is van javítanivalója, mert hiába vezet a Fidesz támogatottságban jelentős előnnyel, az emberek tetemes hányada, főleg a bizonytalanok "nem tekintik komoly kormányzati alternatívának az ellenzéki erőket. Nyilvánvaló, hogy most már elő kell állni nem csak az ellenzék kulturális programjával, hanem az egészségügyi és gazdasági programmal is" - mondta Stumpf István. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének elnökasszonya elmondta, hogy 1997-ben indították el programjukat, most Tatán a 98. találkozót tartották. "Tisztázó fórumként, a keresztény értékrend alapján próbáljuk megmutatni az embereknek a választható alternatívát" - hangsúlyozta Lanczendorfer Erzsébet az MTI-nek . "Szeretnénk elmondani az embereknek, hogy egy olyan, emberközpontú politika mellett vagyunk, amelyben az egyén nem eszköz, hanem cél" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek