Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ukrajna jó úton jár

Ukrajnában először van esély önálló függetlenségre, Európa új tagállamainak is meg kell tenniük mindent azért, hogy az országban kialakulhasson az önálló demokrácia - fejtette ki szerdai budapesti előadásában Mart Laar volt észt miniszterelnök.


Dátum: 2005-03-30 20:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:49.943263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A történész-politikus, aki a Terror Háza Múzeum vendégeként érkezett Budapestre, a XXI. Század Intézet felkérésére tartott előadást a magyar fővárosban. A volt észt miniszterelnök részt vett az ukrajnai választáson végül diadalmaskodó Viktor Juscsenko kampányában. Szerinte az Oroszország által mindig is elnyomott ukránok akkor ébredtek rá nemzeti öntudatukra, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök maga állt ki a az Oroszország által mindig is elnyomott ukránok akkor ébredtek rá nemzeti öntudatukra, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen állt ki az addigi ukrán vezetés hivatalos jelöltje Viktor Janukovics mellett a választási kampányban. Az új ukrán vezetés eddigi tevékenységét úgy értékelte, hogy jó miniszterekkel jó politikát folytatnak, az államelnök és Julija Timosenko kormányfő jól kiegészítik egymást. Hangsúlyozta: a siker alapja az lehet, ha az összes kommunista bürokratát eltávolítják a helyéről Ukrajnában. Magyarország mellett a többi új EU-tagországnak is minden támogatást meg kell adnia ahhoz, hogy Ukrajna végre megteremtse függetlenségét. Ezzel véget érnének Oroszország birodalmi vágyai is - hangsúlyozta előadásában. A politikus előadását követően az MTI-nek elmondta: dacára a bizonytalan észt belpolitikai helyzetnek, nem kíván újra miniszterelnök lenni. Mart Laar kétszer is volt hazája kormányfője: először 1992 októberétől 1994 októberéig, majd 1999 márciusától 2002 januárjáig volt a balti állam miniszterelnöke.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek