Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szórakoznak a határon túliakkal: MSZP-s gálaest állampolgárság helyett

Szocialistákhoz közeli vállalkozás szervez gálaestet április végén a nagyváradi Szigligeti Színházban a határon túli magyarság "tiszteletére", amelyhez az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) közel húszmillió forint közpénzzel járult hozzá. A gálaműsor azt a csalódottságot akarja "feloldani", amely a kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt érte a határon túli magyarságot.


Dátum: 2005-03-31 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:52.049865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Euroilm.co.hu Kft. egyik tagjának kézbesítési megbízottja az a Sipos József, aki az MSZP alelnökeként és Gyurcsány Ferenc ifjúságpolitikai kormánymegbízottjaként ismert Újhelyi István kampányfőnöke volt a 2002-es választások idején.

A tavaly júliusban alapított, hárommillió forint jegyezett tőkéjű cég a gálaműsorral azt a csalódottságot akarja "feloldani", amely a tavaly decemberi kettős állampolgárságról szóló népszavazás miatt érte a határon túli magyarságot.

A gála előtti napra tanácskozást is beütemeztek, amelynek témája "a határon túli magyarság és az anyaország közötti kapcsolat magasabb szintre emelése a média segítségével".

A Magyar Nemzet birtokába került iratok szerint a Eurofilm közel 27 millió forintos költségvetéssel kalkulált, amelyből a műsorvezetők félmillió a főszerkesztő több mint hatszázezer, a szereplők pedig két és fél millió forintot kapnak.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. március 31.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek