Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hetven éves rekordot döntő német munkanélküliség

A munkanélküliek száma, szezonális kiigazítással, 92 ezerrel nőtt februárhoz képest, 4,967 millióra. Az arány, ugyancsak kiigazítással, 12,0 százalékra emelkedett a februári 11,7 százalékról, közölték a német munkaügyi hivatalban csütörtökön. Februárban 161 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, kiigazítással.


Dátum: 2005-03-31 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:55.103989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatal szerint márciusban 20 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma a gazdaság gyengesége miatt, és 50 ezerrel a rendkívüli hideg következtében lassult felvételek miatt.

Kiigazítás nélkül a munkanélküliek száma 41 ezerrel 5,176 millióra nőtt márciusban, és aránya 12,5 százalékos volt, kissé kevesebb a februári 2,6 százaléknál.

Németországban februárban, szezonális kiigazítással számolva, lassult a foglalkoztatás növekedése, közölték korábban a szövetségi statisztikai hivatalban.

Februárban 38,89 millióan voltak állásban, 9 ezerrel többen, mint januárban, szezonális kiigazítással számolva. Januárban 15 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ugyancsak szezonális kiigazítással. A februári növekedés kizárólag a kis fizetésű álláshelyek gyarapodásából származott, a kormány munkaügyi reformjai nyomán, tették hozzá.

Kiigazítás nélkül 38,541 millió volt foglalkoztatottak száma, 45 ezerrel több, mint januárban. Januárban 604 ezerrel csökkent az állásban lévők száma.

A kiigazított adat a gazdaságkutatókat, a tényleges adat a politikai szférát tájékoztatja a helyzetről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek