Németh Zsolt a szerb csatlakozásról
Szerbia európai integrációjáról, a Vajdaság és a kisebbségek autonómiájáról volt szó a vajdasági tartományi politikai vezetők és magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága delegációjának csütörtöki újvidéki tárgyalásain. A külügyi bizottsági elnöke, a fideszes Németh Zsolt vezette négytagú delegáció külön tárgyalt Újvidéken Bojan Pajticcsal, a vajdasági végrehajtó tanács (kormány) elnökével, Bojan Kostres parlamenti elnökkel és Egeresi Sándorral, a tartományi képviselőház alelnökével.
Dátum: 2005-03-31 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:56.297525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kostres szerint a megbeszéléseken egyetértés volt abban, hogy Szerbia készülő alkotmányának nemcsak Vajdaság autonómiájáról, hanem a kisebbségek jogairól és autonómiájáról is rendelkeznie kell. Németh úgy fogalmazott, hogy a majdani alaptörvényben szélesebb jogköröket és több anyagi forrást lehetővé tevő regionális autonómiát kell kapnia a Vajdaságnak. "Bízunk abban, hogy a tartományi autonómia mellett a vajdasági magyarság autonómiája is egyértelmű, világos garanciákat kap a szerbiai alkotmányozási folyamat keretében" - hangsúlyozta a magyar politikus, akihez hasonló véleményt fejtett ki Egeresi Sándor is. Németh rámutatott arra, hogy Magyarország az EU egyetlen Szerbiával határos tagállama, és rendkívül érdekelt Szerbia és az egész Nyugat-Balkán európai integrációjában. Budapest támogatja, hogy Szerbia még az idén megkezdhesse a tárgyalásokat Brüsszellel a stabilitási és társulási szerződés aláírásáról, s hogy a 2007-2013-as unió költségvetést oly módon határozzák meg az EU-ban, hogy Szerbia is hozzájuthasson minden előcsatlakozási alaphoz - mondta. Kozma József, az OGY Külügyi Bizottságának szocialista alelnöke szerint a 2007-2013-as időszakra olyan fejlesztési tervnek kell készülnie a dél-alföldi régióra nézve - amelyhez a Vajdaság is tartozik -, amely a régió egységes, jövőbemutató fejlesztésével számol. Németh megismételte a parlamenti delegáció belgrádi tárgyalásain is kifejtett gondolatát, miszerint Szerbia hasonló helyzetbe kerül, mint amilyenbe a XX. század során került Magyarország: mindkét nemzetnek nagy számú kisebbsége él az anyaország határain kívül. "Ez a hasonló élethelyzet egészen egyedülálló Európában, ami alapját képezheti annak, hogy egyfajta egzisztenciális partnerség alakuljon ki a két nemzet között" - hangsúlyozta Németh. Szerinte ez azt jelenti, hogy Szerbia és Magyarország együtt léphet fel nemzetközi fórumokon a kisebbségi normák erősítéséért. Ebből adódóan Magyarország számára kézenfekvő lehetőség és érdek, hogy támogassa a határon túli szerb közösségek, így a koszovói szerbek autonómiáját.
MTI - fideszfrakcio.hu