Ingatlan: amit nem engedélyeznek, az ne maradhasson fenn
Törvényi kibúvókat kíván korlátozni egy jogszabály-módosítással a Fidesz, mellyel azt lehetne elérni, hogy az engedély nélkül nemzeti parkban, tájvédelmi körzetben, természetvédelmi területen, világörökség részévé nyilvánított, vagy műemlékké nyilvánított helyen épített ingatlanokra nem adható ki a fennmaradási engedély. Ezt a szándékot Rogán Antal a Belgrád rakpart 9-es számú épület előtt sajtótájékoztatón jelentette be.
Dátum: 2005-03-31 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:57.502200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerületi illetékességű országgyűlési képviselőként - az V. kerületi Belgrád rakpart 9-es számú ház körüli botrányok kapcsán - törvénymódosítást kezdeményez Rogán Antal, mellyel egy törvényi kibúvót lehetne korlátozni.
Napi tapasztalat már szinte, több száz olyan építkezésről hallani, amely úgy indult el, hogy nem kapott építési engedélyt, s a tulajdonosok túlnyomó többsége végül a fennmaradási engedély jogintézményén keresztül érte el, hogy az épület fennmaradhasson. Ilyen volt a Fenyő-villa is, amely természetvédelmi területen épült, s maradt fenn.
A törvényi kiskapuk korlátozása céljából törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz már ma, melynek lényege az, hogy fennmaradási engedélyt ne lehessen benyújtani az engedély nélkül nemzeti parkban, tájvédelmi körzetben, természetvédelmi területen, világörökség részévé nyilvánított, vagy műemlékké nyilvánított helyen épített ingatlanokra. Rogán Antal kijelentette: kérni fogja a javaslat sürgősséggel történő támogatását, és, mivel szocialista országgyűlési képviselők is hitet tettek amellett, hogy ezt fontosnak tartják, reméli, mihamarabb megszületik az új törvény.
fiedszfrakcio.hu