Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előre hozott választások

Nem vitás, Medgyessy Péter miniszterelnök akárkiknek nem ad interjút. Amióta hivatalában ül, kizárólag olyan lapoknak nyilatkozik, amelyek birtokában vannak az objektivitás nevű különleges doktrínának. Ilyen kiválasztott például a Népszabadság, amelynek múlt szombati számában újabb figyelemre méltó gondolatokkal ajándékozta meg a nemzetet a kormányfő.


Dátum: 2002-08-13 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:04.296411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetet és nem a Magyar Nemzetet, hiszen a végrehajtó hatalom ura változatlanul nem hajlandó beavatni gondolataiba lapunk olvasóit. Mindez azért érdekes, mert a választások előtt mintha még arról beszélt volna a száznapos program szellemi atyja: ő szakítani kíván azzal az Orbán Viktor-i - azaz demokráciához méltatlan - magatartással, hogy egy kormányfő csak az általa kiválasztott médiumokkal áll szóba, egyfajta szócsőként felhasználva őket. Akkoriban - miniszterelnök-jelöltként - arra is képes volt, hogy a Magyar Demokratában válaszoljon a sajtó kérdéseire. Igen, jelöltként, amikor még a szavazók - így például a célpontként kiszemelt csalódott kereszténydemokraták - elcsábítása volt a fő cél, hogy a baloldal kormányváltó bázisát a lehető legszélesebbre bővítsék.

Talán arra a tavaly nyári időszakra tehető az, hogy a kémelhárítóból kegyelemosztóvá átnemesült Medgyessy beleszeretett a kampányolásba és a kormányfőjelölti szerepbe. Olyannyira megtetszettek neki az ezzel együtt járó izgalmak, hogy minden jel szerint rövidesen - 2004-ben - újra fel kívánja ölteni legendás benzinkutasdzsekijét, s elindul országjáró körútjára. A kormánypárti napilapban ugyanis - ki tudja, miféle jobboldali feltételezésekre hivatkozva - elhangzott egy kijelentő módban megfogalmazott "kérdés", miszerint nem kizárt, hogy két éven belül előre hozott választások lesznek. Medgyessy Péter erre azt válaszolta, hogy ez bizony lehetséges, mert az uniós csatlakozás után egy erős, négy évre szóló felhatalmazással bíró kormányra lesz szükség, mivel igen sok nehéz szituációval kell majd szembenéznünk.

De mi az, hogy erős kormány? Mire gondolhatott Medgyessy? Talán arra, hogy egy erős kabinetnek nem tízfős többsége van, hanem ennél jóval nagyobb. Vagy azon is járhatott az esze, hogy ez a hatékony kormány mentessé válhat az SZDSZ állandóan aggályoskodó értelmiségijeitől. Sokkal inkább egypárti kormány lenne, amelyben a koalíció fügefalevelét a Kuncze Gábor-típusú megélhetési államférfiak jelentenék, akik természetesen kizárólag a szocialisták kegyéből kerülhetnének be a törvényhozásba. A szabad demokrata pártelnök tiltakozása viszont azt jelzi, hogy egy ilyen helyzet egyáltalán nem lenne érdeke a kisebbik koalíciós pártnak.

Teljes mértékben kiszámíthatatlan, hogy a jobboldali pártok ereje, befolyása hogyan alakul. A jelenlegi helyzetük nem megnyugtató. A közvélemény-kutatási adatok szerint egyértelmű az MSZP fölénye. Ha ma lennének a választások, alighanem abszolút többséggel nyernének. Ez azt is jelentené, hogy az SZDSZ zsarolási potenciálja is megszűnne, sőt, talán maga a párt is eltűnne a Köztársaság téri gyomorban. Ha ezt a trendet még néhány kiadós, szavazatvásárló "száz nappal" fölerősíti a Medgyessy-kormány, akkor tartósan - legalább egy-két évig - komoly előnyre tenne szert az MSZP, ami mellett talán már megérné némi kockázatvállalás, ráadásul az EU-ra való hivatkozással még a presztízsveszteséget is el lehetne kerülni. A szocialistáknak tehát - és csak nekik - komoly érdekük fűződhet az erőviszonyok átalakításához: nyilvánvalóan ezért dobta be a közbeszédbe ezt az ötletet a miniszterelnök.

Tihanyi Örs, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek