Folyamatosan romlik a kis- és középvállalkozók helyzete
A mai napon a Vállalkozók Pártjának delegációja Császár Antal országos elnök vezetésével megbeszélést folytatott Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke által vezetetett küldöttséggel. A találkozás elsődleges célja a két párt közötti kapcsolatfelvétel, valamint a jövőbeni együttműködés lehetőségeinek áttekintése volt.
Dátum: 2005-03-31 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:31:58.721653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két párt küldöttsége a jelen helyzet áttekintése során megállapította, a kis- és középvállalkozók helyzete immáron három éve folyamatosan romlik. Ennek okát a felek az indokolatlan adó- és illetékemelésekben, az ÁFA visszatartásban látják. Úgy vélték, a helyzet súlyosbodásához komoly mértékben hozzájárultak a kormányzati politika e területen elkövetett mulasztásai és hibás lépései.
A szocialista-szabaddemokrata koalíció az elmúlt években 33 esetben szavazott meg adó- és járulékemelést, és új adókat vezetett be. Az elmúlt két évben elfogadott adótörvény-módosítások nehezítették a vállalkozások helyzetét, ezáltal akadályozták a gazdaság növekedését, így csökkentették az ország versenyképességét.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Vállalkozók Pártja elkötelezett a hazai kis- és középvállalkozói réteg helyzetének jobbítása iránt, a pártok a közeljövőben több közös fellépéssel, szakmai programokkal kívánják elképzeléseiket közelíteni. Ennek jegyében a Fidesz elnöke a 2006-ban hivatalba lépő kormány kis- és középvállalkozókra vonatkozó koncepciójának megalkotásához kérte a Vállalkozók Pártjának segítségét.
Varga Mihály
Frakcióvezető-helyettes
a Gazdasági Kabinet vezetője
Budapest, 2005. március 31.