Tovább a lejtőn
Michal Dybula, a BNP Paribas európai feltörekvő piaci stratégája az MTI-nek a 7,12 milliárd eurós tavalyi folyómérleg-hiány csütörtöki közzététele után azt mondta: a második és harmadik negyedévi felülvizsgálatot is figyelembe véve az adatok még rosszabbak is voltak az általa vártnál, és jóllehet a kereskedelmi egyenleg az utóbbi 12 hónapban javul, egészében a külső egyensúlyhiány továbbra is messze nagyobb a fenntarthatónál.
Dátum: 2005-03-31 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:00.826009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dybula szerint a közvetlen külföldi befektetések értéke a növekedés ellenére a külső hiány alig felét fedezi, és nem biztos, hogy ez elég lesz olyan időszakban, amikor a fő piacokon emelkednek a hozamok, és a közép-európai feltörekvő piaci hozamelőnyök a térségi monetáris enyhítési kurzus közepette csökkennek. Az elemző szerint, amikor az amerikai Federal Reserve szigorítási kurzusa valóban kiteljesedik, és esetleg az euróövezeti jegybank is elkezd kamatot emelni, igen nehézzé válhat a magas folyómérleg-deficites országok számára külső finanszírozás felhajtása.
Dybula szerint az MNB várhatóan még végrehajt egy-két kamatcsökkentést, de valós és jelentős a kockázata annak, hogy az idei év végén, vagy 2006 elején vissza kell emelnie a kamatot, ha a portfolió-beáramlás nem lesz elegendő és a forint "összezuhan", rontva a 2006-os inflációs kilátást.
Reinhard Cluse, a UBS befektetési csoport londoni irodájának feltörekvő piaci konzultánsa szintén azt mondta az MTI-nek, hogy jóllehet a működőtőke-beáramlás kétségtelenül javul, ennek ellenére az átfogó folyó hiány így is 8,8-8,9 százalék, ami "nagyon-nagyon magas nemzetközi összehasonlításban". Cluse szerint a külső finanszírozás minősége is változatlanul aggályos, mivel a közvetlen külföldi befektetések növekedése ellenére továbbra is erőteljesen függ a külföldi portfolió-befektetők kötvényvásárlási kedvétől, ami a külső klíma romlása esetén "komoly zökkenőket okozhat". Ha az amerikai hozamok tovább emelkednek, és csökken a külföldiek kockázatvállalási kedve, Magyarország "azon országok között lesz, amelyek ezen a legtöbbet veszíthetik" - mondta a UBS londoni szakértője.
MTI - fideszfrakcio.hu