Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitatják az MSZP cigánytagozati tisztújításának eredményét

Az MSZP Pest megyei cigánytagozata óvást emelt a tagozat országos tisztújításának eredménye ellen - mondta a megyei cigánytagozat küldöttvezetője csütörtökön az MTI-nek. Az országos etikai bizottság vezetője közölte: még nem érkezett meg a beadvány. Hiller István pártelnök egy korábbi, emlékezetes tévéinterjújában leszögezte: "ha az lesz az amőbával, mint ami most alakul a cigánytagozattal, akkor jó sorsa lesz az amőbának".


Dátum: 2005-03-31 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:01.480115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szénási Sándor, az MSZP Pest megyei cigánytagozatának küldöttvezetője elmondta: azért óvták meg a múlt hét pénteki országos tagozati tisztújítás eredményét, mert véleményük szerint több megye részvétele is jogszerűtlen volt, de kifogásolják Teleki Lászlónak, az esélyegyenlőségi tárca romaügyi államtitkárnak a tisztújításon való részvételét is. Hozzátette: a Pest megyei tagozat a választás eredményének megsemmisítését kéri a bizottságtól, továbbá a tisztújítás megismétlését a valós akkreditációval rendelkező megyék részvételével.

A küldöttvezető azt mondta: három nappal a tisztújítás előtt négy, vagy öt megyei és a budapesti szervezet regisztrációja volt rendben, de a tisztújításon már 15 megye képviseltette magát. Azt azonban nem kívánta megnevezni, mely megyék részvételét kifogásolják.

Szénási Sándor közölte: arról értesült, hogy a megyék regisztrációja nincs rendben. Úgy vélte, a regisztrált megyék számának néhány nap alatti megugrása "a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének álbaloldali embereinek a benyomulása" miatt történt.

A megyei vezető azt mondta: Teleki László szerepével kapcsolatban azt szeretnék tudni, hogy joga volt-e tevékenyen részt venni a megyei szervezetek létrehozásában.

Szénási Sándor elmondta: a tisztújításon módosították a tagozat szervezeti és működési szabályzatát, amelyből kikerült az, hogy párttagnak kell lennie a tagozat tisztségviselőjének, valamint tudomása szerint

kikerült a büntetlen előélet követelménye is.

Hozzáfűzte: az óvást a tagozat keddi döntése után szerdán nyújtotta be az etikai bizottsághoz, és több megyei küldött is jelezte, hogy egyetért vele.

Az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága még nem kapta meg az óvást tartalmazó beadványt - mondta Simon Gábor, a testület elnöke az MTI-nek. Hozzátette: a tagozatok külön kategóriát képviselnek az MSZP-ben, ugyanis határidő nem köti őket a beadvány megfogalmazására, de azt ésszerű időn belül meg kell tenniük. Mint mondta, amennyiben a bizottsághoz érkezik ilyen beadvány, azt meg fogják vizsgálni és dönteni fognak a kérdésben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek