Juhász Ferenc: tucatnyi köztársaságielnök-jelölt
Az MSZP szervezetei és testületei eddig egy tucat személyt javasoltak köztársasági elnöknek - mondta Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke csütörtökön az MTI-nek. "Tucat körüli (...) ajánlás érkezett. Van, akit többen javasoltak, van, akit kevésbé" - fogalmazott az alelnök (SIC!: kevesebben - fideszfrakcio.hu) Hozzátette: van olyan jelölt, aki kimagaslóan sok ajánlást kapott, de neveket nem kívánt mondani.
Dátum: 2005-03-31 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:03.277704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindaddig lehet az MSZP belül köztársasági elnököt jelölni, amíg a jelölési folyamat az elnökség és a választmány közös ajánlásával le nem zárul - közölte. Az alelnök elmondta: elvileg még a kongresszuson is történhet új jelölés, megfelelő számú aláírás összegyűjtésével.
Juhász Ferenc a koalíciós egyeztetésről szólva közölte: informális egyeztetés már úgy is létrejöhet, ha két politikus összefut a folyosón. Hozzáfűzte: azt tartja indokoltnak, hogy a hivatalos egyeztetésekre a választmány döntése után kerüljön sor.
Az alelnök közölte: az MSZP országos elnöksége hét végi ülésén dönthet arról, kit vagy kiket javasol a választmánynak, de a jövő héten mindenképpen döntést kell hoznia, mert április 9-én összeül a választmány.
Juhász Ferenc elmondta: a szocialista párt kongresszusa fogalmaz meg ajánlást a párt frakciójának arra, hogy a parlamenti titkos szavazáson kit válasszanak meg köztársasági elnöknek. Hozzátette: kongresszus az elnökség és a választmány együttes ajánlása alapján hozza meg döntését.
MTI - fideszfrakcio.hu