Tüntetés Szegeden Székhelyi József beszéde miatt
Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának az SZDSZ küldöttgyűlésén elhangzott, a Himnusz sorait elferdítő beszéde miatt szervezett csütörtökön tüntetést a Fidesz helyi szervezete a Tisza-parti városban.
Dátum: 2005-03-31 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:03.608231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A színház épülete előtt megrendezett demonstráción, melyen a helyszínt biztosító rendőrök becslése szerint 300-400 ember vett részt, "Szeged többet érdemel!", "A stílus maga az ember", "Szállj el kismadár" feliratú transzparensekkel. A résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd külön is elhangzott Kölcsey Ferenc Himnusz és Kosztolányi Dezső Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok című költeménye. Senki emberfiának a földön nincs joga illetlenül a Himnusz szövegét megváltoztatva idézni és mosdatlan szájára venni - mondta a demonstráció szónoka, Dobé István. Hozzátette: kötelességünk, hogy megvédjük Himnuszunkat azoktól, akik számára nem jelent többet, mint egy dallam, aminek szövege is van, amit esetleg megváltoztatva, üthetnek egy jót azok lelkületén, akiknek ez szent.
A tüntetésen a szervezők felállítottak egy A Himnusz szent feliratú üzenőtáblát, amelyet a tiltakozók aláírhattak, s amit eljutatnak Botka László polgármesternek. Székhelyi József az SZDSZ szegedi tisztújító küldöttgyűlésen mondott március 19-i beszédében a Fidesz elnökére célozva "Tokaj hímvesszejéről" beszélt, aki "szétcsepegteti nektárját az országban".
MTI - fideszfrakcio.hu