Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szolnoki szocialisták iskolákat zárnak be

Intézmények megszűnésével járó iskola-átszervezésekről határozott csütörtöki soros ülésén Szolnok szocialista többségű önkormányzata. Az ellenzéki fideszes és demokrata fórumos hozzászólók vitatták a döntés átgondoltságát, a szülők demonstráltak.


Dátum: 2005-03-31 19:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:04.279449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés szerint az általános iskolák közül a Kölcsey tanulóit a Mátyás király iskolába helyezték át, a Tallinn városrészi és a Kodály nevét viselő intézményeket pedig összevonták. A hatékonyabb működtetés érdekében szintén összevonták Szolnok Széchenyi városrészének két alapfokú oktatási intézményét, míg az egészségügyi szak- és szakközépiskola a megürülő Kölcsey iskolába költözik, kórház melletti épületét pedig a tervek szerint értékesítik. A tanulócsoportok áthelyezésére, a pedagógus elbocsátásokra elkészült, több fórumon egyeztetett tervet a több hónapon át hajtják végre.

Az ellenzéki fideszes és demokrata fórumos hozzászólók vitatták a döntés átgondoltságát, és felhívták a figyelmet arra, hogy a Tallinn iskola éppen az egyre gyarapodó sajátos nevelési igényű diákok tanításában ért el szép eredményeket. Elhangzott az is: Szolnok inkább lemondott a Kölcsey iskola fejlesztéséhez európai uniós pályázaton nyert 60 millió forintról, csakhogy az átszervezést megvalósíthassa. Kétségbe vonták azt, hogy Szolnok az intézmény-összevonások kapcsán jelentős összeget takarítana meg, hiszen például az egészségügyi szakközép- és szakiskola új helyen való kialakítása a számítások szerint minimum 33 millió forintba fog kerülni.

A szolnoki önkormányzat által tervezett iskola-átszervezések ellen korábban több szülő tüntetést szervezett. A polgármesteri hivatal előtti téren megtartott néma demonstrációra mintegy százan vonultak fel táblákkal. A transzparenseken többek között "Egy gyermek hány forint?", "Egyenlő jogokat a tanuláshoz!" és "Már Szavazókkal Packázunk?" feliratok voltak olvashatók.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek