Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszásságok az MSZP jelentéstervezete körül

A Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság ellenzéki tagjai a testület legújabb ülésén számos ponton kritizálták a szocialisták Medgyessyt a reálisnál jóval kedvezőbb színben feltüntető jelentéstervezetét. A polgári pártok delegáltjai kifogásolták a tervezetet annak idő előtti kiszivárogtatása és megismert dokumentumokkal ellentétes megállapításai miatt is.


Dátum: 2002-08-13 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:04.958856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság a Belügyminisztérium volt munkatársainak meghallgatásával folytatta munkáját.

Napirend előtt Körömi Attila (Fidesz) kifogásolta, hogy a hétfőn benyújtott szocialista jelentéstervezet csaknem szó szerint megegyezik az egyik bizottsági szakértő által elkészített

jelentésvázlattal.

Balogh László, a bizottság MDF-es elnöke az Országgyűlés történetében példátlannak nevezte, hogy egy bizottsági szakértő előre eljuttatja az általa készített vázlatot a testület szocialista tagjainak.

Az ellenzéki képviselők véleménye szerint az MSZP jelentéstervezete számos olyan megállapítást is tartalmaz, amelyek ellentéttesek a bizottság elé került dokumentumok tartalmával. kifogásolták például a jelentés azon kitételét, mely szerint Medgyessy Péter szt-tevékenysége nem ütközött jogszabályokba és erkölcsi normákba. mint elmondták, a bizottság ügyrendje előírja, hogy a testület elnökének és alelnökének közösen kell a jelentéstervezetet a bizottság elé terjesztenie.

Balogh László közölte, hogy a két szakértői jelentésvázlatot még a nap folyamán "összegyúrják", és az együttes tervezetet az újságírók rendelkezésére bocsátják.

Az MSZP részéről Vadai Ágnes kétségesnek nevezte, hogy a két, egymástól sokban különböző szakértői vázlatból közös jelentéstervezetet lehet készíteni.

Az ülésen vita bontakozott ki arról is, hogy Medgyessy Péter kielégítően tájékoztatta-e a testületet meghallgatásakor.

Felszólalt Gorka Sebestyén szakértő is, aki sérelmezte, hogy Toller László, a bizottság szocialista alelnöke őt több ember jelenlétében ügynök úrnak szólította. Toller László válaszában elmondta: csak tréfálkozott, de amennyiben megsértette Gorka Sebestyént,

bocsánatot kér tőle.

A napirend elfogadása után a testület Tóth Lajos volt III/II-es tisztet, Medgyessy Péter összekötő tisztjét hallgatta meg zárt ülésen.

Ezt követően Fodor József, a III-as főcsoportfőnökség volt munkatársának meghallgatása következett, majd várhatóan Császár Józsefné, a Belügyminisztérium (BM) volt személyzeti

főosztályvezetője és Varga Imre, a BM volt dokumentációs osztályvezetője kerül sorra.

Tóth Lajos meghallgatása után újságíróknak azt mondta, hogy mivel ő nem vitt haza titkos iratokat, arról beszélt a bizottság előtt, amire húsz év távlatából emlékezett. Kérdésre válaszolva azt mondta: a KGB mindössze annyit tudott, hogy Magyarország tárgyalásokat folytat az IMF-fel.

Mint fogalmazott: Medgyessy Péternek a fő feladata a végén az IMF-csatlakozással volt kapcsolatos, de azt megelőzően pénzügyi elemző, értékelő munkákat végzett a főcsoportfőnökség részére.

Leszögezte, hogy 1982 óta semmilyen kapcsolatban nincs Medgyessy Péterrel, és a miniszterelnök környezetéből sem keresték meg őt az ügy kirobbanása óta.

Fodor József, a főcsoportfőnökség egykori munkatársa azt követően, hogy zárt ülésen meghallgatta őt a kormányfő titkosszolgálati múltjával foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság kijelentette: Nekem köszönheti, vagy engem szidhat Medgyessy Péter azért, hogy III/II-es szigorúan titkos tiszt lett.

Fodor József közölte: szakértőként elemző, értékelő és tájékoztató munkát végzett a III/II-es csoportfőnökségen. Elmondása szerint meghatározó szerepet játszott Medgyessy Péter szt-tiszti kinevezésében. Hozzátette: Faluvégi Lajos egykori pénzügyminiszter javasolta Medgyessy Pétert, hogy vele tartsanak kapcsolatot.

Közölte, hogy a meghallgatáson megerősítette konkrétumokkal azt, amit a miniszterelnök korábban a bizottság előtt elmondott.

Fodor József - kérdésre válaszolva - leszögezte, hogy a Pénzügyminisztérium és így főosztályvezetőként Medgyessy Péter is aktívan részt vett az IMF-tárgyalások előkészítésében.

Hozzátette: Medgyessy Péter "nem nagyon" végzett kémelhárítói munkát, hanem titokvédelemmel foglalkozott, azt biztosította, hogy senki ne tudja meg Magyarország aktuális pénzügyi helyzetét. Elmondta, hogy a Medgyessy Péter által készített összes anyagot olvasta. Hangsúlyozta, hogy a bizottság előtt őszintén beszélt, mert - mint fogalmazott - az igazság fontosabb számára mindenféle politikai érdeknél.

MTI-fidesz.hu

Kapcsolódó elemek