Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leépítések a Globusnál

Leépíti az idén alma- és paradicsomsűrítmény-gyártását a Globus a dollárelszámolású exportpiacokon elszenvedett veszteségek miatt. A hazai tartósítóipar piacvezető társasága a racionalizálás jegyében megszünteti egyes késztermékek előállítását is. Biztosra vehető az is, hogy a cég létszámleépítést hajt végre érdekeltségeinél.


Dátum: 2005-04-01 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:08.170727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Paradicsomsűrítmény-exportját leállítja, almasűrítmény-gyártását pedig megszünteti az idén a Globus Rt. - közölte a Világgazdasággal Eperjesi Imre, a társaság vezérigazgatója. A lépést alapvetően az alulértékelt dollárral indokolta, amely veszteséget okoz a cég dollárelszámolású exportpiacain.

A társaság a racionalizálás jegyében megszünteti egyes késztermékek gyártását is, de eperjesi ezzel kapcsolatban konkrétumokat nem kívánt közölni.

Eperjesi tájékoztatása szerint az alma- és paradicsomsűrítmény-gyártás megszűnése a Nagykőrösi Konzervgyárat is érinti. Biztostra vehető, hogy a cég a változtatások részeként más érdekeltségeinél szintén létszámleépítést hajt végre. Várhatóan tovább szűkíti a tartósan alkalmazottak arányát, és az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyez az idényjellegű foglalkoztatásra.

Forrás: Világgazdaság, 2005. április 1.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek