Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságos állapotban a pápa

Szívrohamot kapott a pápa hajnalban, állapota válságos - jelentette az AFP hírügynökség, Joaquín Navarro-Valls vatikáni szóvivőre hivatkozva. Korábban a szóvivő még azt mondta: éjszaka jelentősen romlott II. János Pál állapota, hajnalra azonban jobban lett.


Dátum: 2005-04-01 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=35935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:32:08.485982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfőnek húgyúti fertőzés miatt, igen magas láza volt és a vérnyomása is vészesen alacsonyra esett, antibiotikumos kezelésben részesítették. Este olyan hírek is megjelentek, hogy a katolikus egyházfő megkapta a szent kenetet.

Korábban vatikáni források arról számoltak be, hogy a pápa tizenkilenc kilót veszített a testsúlyából azóta, hogy gégemetszést hajtottak végre rajta.

A Vatikán közleménye szerint a Parkinson-kóros, súlyosan be­teg pápának négy, hozzá közel álló segítője feladta az utolsó kenetet.

Forrás: www.radio.hu, 2005. április1.

Kapcsolódó elemek